Wimbledon összefoglaló

0

Tegnap véget értek a küzdelmek Wimbledonban. A világ legrangosabb teniszversenyén nem csak papírforma és meglepő, hanem szívünknek kedves eredmények is születtek. Ezeket tekintjük most át röviden.

A legnagyobb érdeklődéssel követett versenyszámban, a férfi egyesben gyakorlatilag a papírforma érvényesült a címvédő és világelső Novak Djokovics végső győzelmével. A szerb teniszcsillag ismét Roger Federert múlta felül a fináléban, igaz, ezúttal nem sikerült se olyan epikusra, se olyan hosszúra kettejük küzdelme, mint tavaly. A bajnok az egész tornán 3 szettet vesztett összesen, ráadásul negyeddöntős (Cilic) és elődöntős (Gasquet) ellenfelét is 3:0-lal simázta le, ami annak ellenére bravúr, hogy lehetett volna nehezebb útja is, ha mondjuk az őt Párizsban legyőző Wawrinka nem esik ki korábban. Ennek ellenére megérdemelten védte meg elsőségét a szerb, hiszen szükség esetén rendre igazolni tudta klasszisát (rengeteg pont első szervából, hatékony fogadójáték), a kiegyenlített fináléban pedig lényegesen kevesebb ki nem kényszerített hibát vétett, mint svájci ellenfele. A mezőnyben alig akadt valaki, aki képes volt átlépni saját árnyékát, szinte végig a papírforma érvényesült, legfeljebb Nadal, vagy a már említett Wawrinka kissé idő előtti búcsúja számított meglepetésnek.

Női egyesben még egyértelműbb volt a történet: a világelső Serena Williams rendkívül magabiztosan nyerte meg a tornát. Az amerikai hölgy az elődöntőt (Sarapova ellen) és a finálét (Muguruza ellen) is sima két szettel abszolválta, s jóformán minden lényegi mutatóban jobb volt riválisainál. Williams 2012 után emelhette ismét magasba a legrangosabb serleget, összesítésben pedig ez már a hatodik elsősége volt Wimbledonban női egyesben. Ellenállhatatlan formáját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelen állás szerint mind a négy Grand Slam tornán ő a címvédő. A férfi egyessel ellentétben itt azért voltak pozitív és negatív csalódások is. Előbbire a döntőig menetelő és ott derekasan helyt álló 21 éves  Gabrine Muguruza nevét említeni, utóbbira pedig a harmadik körben kieső címvédő, cseh Petra Kvitova a legjobb példa.

Míg egyesben ezúttal sem ért el átütő eredményt magyar teniszező, addig párosban bizony voltak szép sikereink. Babos Tímea – a francia Kristina Mladenoviccsal párban – az elődöntőig jutott, ahol két orosz hölgy, Makarova és Vesznyina állta útjukat. Itt végül kiváló hajrával a Martina Hingis, Sania Mirza kettősé lett a serleg. Vegyes párosban Babos Tímea az osztrák Alexander Peya-val az oldalán egész a fináléig masírozott, ám ott döntőhöz képest szokatlanul kiadós verést (6:1, 6:1) mért rájuk Leander Paes és Martina Hingis.

A magyar teniszezőnek ennek ellenére nincs miért szégyenkeznie, döntőt és elődöntőt is játszhatott Wimbledonban, ami minden bizonnyal hatalmas élmény és jó tapasztalat a jövőre nézve. Még Babos Tímeáénál is fényesebb sikert aratott Gálfi Dalma és Stollár Fanny, akik a junior lány páros kiírását nyerték meg. Ebben a kategóriában korábban Kapros Anikó (2000 – Australian Open), Szávay Ágnes (2005 – Roland Garros és Wimbledon), valamint Babos Tímea (2010 – Roland Garros, 2010 – Wimbledon, 2010 – US Open) révén voltak már magyar sikerek, egyéniben pedig a lányok részéről Kaprosnak és Szávaynak, a fiúktól pedig Fucsovics Mártonnak volt egyéni elsősége, viszont az idei az első alkalom, hogy egy tisztán magyar duó diadalmaskodott. Gratulálunk nekik!