Volentér Balázs – “elszánt, összeszedett, várakozással teli vagyok!”

0

Volentér Balázs sosem tétlenkedik. Míg más korabeli fiatal fesztiválokon múlatja az idejét, vagy a haverokkal lóg a soha véget nem érő nyári estéken, ez a tehetséges fiatalember hajnalig a szimulátor kormánya előtt harcol, és győzi le virtuális vetélytársait. Hogy aztán néhány hét múlva ugyanezt tegye a valóságban, egy valóságos versenyautó volánja mögött… Ugyanis Balázst semmi más nem hajtja, csak a bizonyítási vágy és a jó értelemben vett megszállottság! Vele beszélgettünk!

Hogy telt a hosszú szünet?

Összesen majd másfél hónap volt ez „tétlenül”, és még hátravan másfél-két hét a következő versenyig. Inkább azon van a hangsúly, hogy mit nem? (nevet) Na, jó, félretéve a viccet, nem sok mindent csináltam másként, mintha egy optimális, két hetes futamok közötti ciklusokra kellett volna készülnöm, vagy mintha téli szünet alatti munkát, edzéseket végeztem volna. Ugyanúgy edzésekre jártam, tettem a dolgom fizikálisan, mentálisan szimulátorban ülve igyekeztem magam karban tartani. Nyaralni nem voltam, kiereszteni különösebben nem is akartam, talán a Forma 1-re kilátogatás volt az egyetlen kikapcsolódás az eltelt idők alatt.

 

Egy versenyző számára mi lenne az optimális beosztás, idő/verseny kvantumban?

 

abazsó

 

A kétheti leosztás lenne a legjobb és a legegészségesebb, a kéthetes szünetek utáni folyamatos versenyek. Szerintem ez az időintervallum, ami alatt a kellő mértékben fel lehet töltődni a következő kihívásra, ez, ami nem túl fárasztó, és nincs is a versenyek között túl nagy szünet. A tavalyi évben volt szerencsém megtapasztalni a feszített tempót, logisztikailag majdnem hasonló stílusban, ahogy az a Formula 1-ben zajlik. Együtt csináltam a gokartot és a formula autót, aminek során gyakran előfordult, hogy egy átversenyzett hétvége után hétfőn este hazaértünk, kedden-szerdán otthon töltöttem a napot, majd adott esetben csütörtökön hajnalban ismét útra keltünk, hogy időben odaérjünk a következő külföldi helyszínre. És a következő két hétben ugyanez. Az egy kicsit már fárasztó tud lenni, amikor egy hónapban ez négy hétből háromszor így zajlik.

 

Hogyan készültél a most következő időszakra, milyen arányú intenzitással?

Az edzések időterv szerűen mennek, néha előfordulnak kisebb csúszások, de mondhatni, hogy nagy általánosságban mindig ugyanúgy zajlanak. Az edzés egyik része az konditermi edzés, a másik pedig abból áll, hogy az Eurocenterben gokartozom – ez utóbbi inkább szórakozás, de mégis nagyon fontos részét képezi a munkámnak, hiszen nagy segítséget nyújt a szinten tartásban. A versenyek után nincs pihenő, nem vesszük „light”-ra a figurát, ilyenkor ugyanúgy nyomom a fizikális programom, mintha csak a szezont megelőző felkészítő alapozást csinálnám. A versenyt megelőző héten azonban már visszább veszek, és odafigyelünk arra, hogy a megerőltető mozdulatokat kerülve, a sérülésveszélyes és rizikós feladatokat elhagyjuk.

 

A Hungaroringen és a Pannónia-ringen nem csak a saját kategóriádban, de az abszolút értékelésben is kitűnően teljesítettél. Mit vársz a szlovák kiruccanástól?

 

aslov

 

A Hungaroring egy csalóka futam volt ebből a szempontból, szerencsénk volt magával a pályával is. Két ismeretlenből állt össze ez az egyenlet, az egyik a pálya karakterisztikája, amely nekünk, a mi autónknak kedvezett, a másik a nyilvánvaló pályaismeret, ezek Szlovákiában hiányozni fognak. Más aszfaltcsík, más kávéház, ahol sokkal inkább kijön majd az autók közötti erőkülönbség, véleményem szerint még a saját, Renault 2.0 kategóriánkban is. Ami előnyünk származott a Hungaroringen, vagy akár a Pannónia-ringen, az itt csökkenni fog, a legnagyobb riválisunk másfajta aerodinamikai csomagjának köszönhetően is. Azt már a tavalyi versenyen is tapasztaltuk ott, hogy ha valahol, akkor a Slovakiaringen nagyon sokat számít az aerodinamika, és a pálya középső részén különösen sokat nyom a latban majd ez a dolog. Nehéz versenyre számítok, tekintettel az aero csomag mellett arra is, hogy a Gender Racing Team pilótái sokat teszteltek ezen a pályán, míg én kétszer mentem ezen a pályán. Ki kell mondani, előnyben vannak hozzánk képest, de természetesen mindennek ellenére a kategóriagyőzelem és a jó eredmények reményében utazunk Diósförgepatonyba.

 

A Slovakiaring egy hosszú, gépet és embert próbáló pálya. Az autód kellően felkészített?

 

avol

 

A csapat most fejezte be a munkákat az autón, az előző versenyen jelentkező összes kisebb problémát sikerrel elhárították a fiúk, minden jel arra utal, hogy egy százszázalékos autóval veselkedhetünk neki a következő hétvégének. Bizakodó vagyok!

 

Mindig izgalmas dolog egy másik országban versenyezni, még ha az „csak” a közeli Szlovákia is. Téged motivál az, hogy külhonban mutathatod meg magad?

Számomra ez mindig is egy pozitív dolog volt, köszönhetően annak is, hogy ilyenkor zónakupa lévén a paddock mindig népesebb, több pilóta és csapat gyűlik össze. Mindig jobb és élvezetesebb egy hosszú, sok versenyzővel felálló rajtrácsról megkezdeni a versenyt, mint a kisebb létszámú honi mezőnyben. És nem szabad azt sem feledni, hogy a szlovák futam a nézők, szurkolók körében is mindig nagy népszerűségnek örvend, tavaly is teltházas rendezvény volt, rengetegen jöttek ki. Ez nekünk, versenyzőknek is egy hihetetlen plusz löketet, erőt adott, egy olyan motivációt, amely nem pótolható semmi mással, hiszen a pilóták egy bizonyos része ritkán éli meg, hogy milyen érzés több ezer ember előtt küzdeni.

 

Szép szavak, és látszik, hogy kellemes emlékekkel rendelkezel erről a pályáról. Jó lenne, ha asok helyi drukker mellett a magyar nézőközönség technikai sportokat kedvelő sokasága is kilátogatna a hétvégén. Hogyan adnád el neki a Slovakiaringre a jegyeket, ha te lennél a verseny promótere? Miért érdemes a következő hétvégén kiautózni Diósförgepatonyba?

 

ashow

 

Elsősorban azért, mert ez egy zónafutam lesz, nagyon-nagyon komoly mezőnnyel, és autókkal. Minden kategóriában szenzációs versenyautókat láthatnak majd a nézők, mind a kistúra, mind a nagytúra mezőnyét brutális gépek színesítik, és ugyebár a forma autók küzdelme is igencsak izgalmasnak és látványosnak ígérkezik! Rengeteg magyar versenyzőért szoríthatunk, közel van, karneváli a hangulat. A tavalyi évben szenzációs kiegészítő programok is várták a látogatókat, többek között Formula 1-ből és Gp2-ből, vagy a Nascar Euro series-ből jól ismert autókat vittek pályára a szervezők által meghívottak, frenetikus perceket okozva a lelátókon helyet foglalóknak, potom jegyárakért. Én ezért is javaslom mindenkinek jó szívvel a következő utáni hétvégére a prix of Slovakia-t!

 

Képek: Háfra Zsolt