Újra Szilveszter Rallye, ismét Hungaroring

0

Az év végén sem maradunk benzingőz és gumicsikorgás nélkül, ugyanis immáron tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Szilveszter Rallye-t, ahol az eddigieknél is nagyobb show-ra számíthatunk.

A december 27-29-e között tartandó évzáró versenyen sorra dőlnek meg az eddigi rekordok. Idén nem kevesebb, mint huszonnégy autómárka csak össze a Hungaroring aszfaltján, összesen pedig kettőszázkilencvenegy versenyző igyekszik majd megszerezni a végső győzelmet. De nehogy azt higgyük, hogy ezen versenyzők között csak férfiak fognak volán mögé ülni! Idén ötvenhárom hölgy ragad bukósisakot, hogy bebizonyítsák, a „gyengébbik nem” is képes meglepetéseket okozni.

A háromnapos rendezvényen a keddi tesztet és a szerdai gépátvételt követően 15 óra 30-kor indul meg a száguldás egy belső szakasszal, és várhatóan csütörtökön öt óra után ér véget a 2016-os szezonzáró verseny.

Egy igazi családi programnak ígérkezik, noha ezúttal minden kilátogatónak jegyet kell majd vásárolnia – fejenként 2000 forint – a viadalra, azonban a tizennégy éven aluli gyermekek, valamint az érvényes MNASZ-igazolvánnyal rendelkezők ingyen tekinthetik meg az igen izgalmasnak ígérkező show-t. A Szilveszter Rallye főszervezője azt is elmondta, hogy –az eddigi évekhez hasonlóan – a nézők számára ingyenes lesz a parkolás, mégpedig a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a pálya nagy parkolójában tehetik majd le autóikat.

aaaaaaas3

Nemcsak a kilátogatók között találkozhatunk majd hazánk kiemelkedő autóversenyzőivel, de a nevezési listán is megakadhat a szemünk néhány, már jól ismert néven. Ilyen például Nagy Norbert is, aki az ETCC sorozatban viaskodik, most azonban egy új szerepkörben ékeskedik majd.

„Ezt az évet is – a tavalyihoz hasonlóan-, egy kis kitérővel, a Szilveszter Rally-val fogom búcsúztatni, ami mindig egy különleges esemény számomra, tekintve, hogy a rally egy teljesen más műfaj, mint amiben én megyek! Idén is egy Mitsubishi Evo-val fogok nekivágni a versenynek, és a 2015-ös évhez hasonlóan, Szilassy Arnold lesz a navigátorom!

Tavaly nagyon jó tempót sikerült diktálnunk, azonban egy sajnálatos féltengelytörés miatt visszaestünk…, ezt idén szeretném kihagyni, és újra meg fogunk próbálni meglepetést okozni!”