Triatlon

0

A „legfiatalabb” sportágak egyike, amelynek szülővárosa az egyesült államokbeli San Diego. Az öttusához hasonlóan ez is összetett, három az egyben.

A triatlon sorrendben úszásból, kerékpározásból és futásból álló, tehát állóképességi sportág. A három versenyszámot egymás után, pihenés nélkül kell teljesíteni, és a versenyidőbe a két szám közötti átöltözés ideje,az úgynevezett depóidő is beleszámít. A triatlon alapvetően egyéni sport, de rendeznek rendkívül izgalmas váltóversenyeket is.

A népszerűségét tekintve rohamosan fejlődő sportág a 2000-es, sdyneyi játékok óta az olimpiai program része. A triatlon igazából csak egy előszoba, az igazi megmérettetés elött ami nem más, mint a híres Ironman versenyek.

De mi is ez pontosan? 1978-ban 12 “őrült” amerikai fogadásból nekiindult Hawaii-on, hogy 3,9 km-t ússzanak, 180 km-t kerékpározzanak, végezetül pedig lefussák a maratoni távot. Annak idején senki nem gondolta volna, hogy 37 évvel később ugyanitt, több mint 30.000 ember akar majd rajthoz állni és a bebizonyítani, hogy ő a legkitartóbb, a legerősebb és a leggyorsabb ezen a nem mindennapi távon.

Szinte nincs olyan Ironman-verseny, amelyet ne töltenének fel a jelentkezők alig néhány hét vagy akár óra alatt. Ironmannek lenni nagy kihívás, de nagy megtiszteltetés is! Az egész világon csodálattal és hódolattal fogadják a sportolókat.

De vissza a triatlonhoz. Mindhárom rész lehetőséget ad arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Sokan mondják, hogy egy tipikus nyári sportágról van szó, hiszen a “négy fal” közötti futás nem túl élvezetes. A versenyeken az úszás nem uszodákban zajlik, hanem a nyílt vízen.

A triatlont sokan hobbyként űzik, de kevesen tudják, hogy éppen triatlonoznak. Ha az ember kisétál a Margitszigetre,akkor csak úgy hemzsegnek a futók, a kerékpározók és az éppen  uszoda felé sétálók.

Az emberek hatékonyan szeretnék felhasználni azt a rövid időt, amit az edzésre tudnak  szánni. Nekik bátran ajánlom ezt a komplex sportágat.

A magyar triatlonosok elismerésre méltó eredményeket értek el az elmúlt évtizedekben. A sportág hazai központjává az utóbbi időben az évről évre hatalmas közönségsikert arató, többnapos viadalt rendező Tiszaújváros vált.