Torna

0

Bár az atlétikát nevezik a sportok királynőjének, érzésem szerint sokkal jobban illene a kifejezés a tornára. Aki csak egyszer is próbálkozott testnevelésórán a gyűrűn, az biztosan tudja, elképesztő erő, pontosság és bizonyos fokú kecsesség kell már ahhoz is, hogy felhúzódzkodjon.

A torna az egyik legnagyszerűbb alapsportág, amelynek űzése nagyszerű alapokat ad a gyerekeknek. Izomzatuk, állóképességük átlag feletti lesz, márpedig az egyik sportágban sem hátrány.

A magyarországi tornasport hatalmas tradíciókkal büszkélkedhet, ráadásul a tornaedzők jelentős része is korábbi sportolókból kerül ki, vagyis a folyamatosság és a minőség is biztosítva van. Napjaink legismertebb magyar tornásza Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka. Lólengésben hagyományosan jók hazánkfiai, nem hiába lovas nemzet a magyar… Berki előtt Borkai Zsolt és Magyar Zoltán is olimpiai bajnok lett, de a többi szeren is számtalan sikert ünnepelhettünk.

A talajon bemutatott gyakorlatok látványossága, az ugrások dinamizmusa, a gyűrűn bemutatott lélegzetelállító mozdulatok, a magával ragadó lólengés, a hihetetlen precizitást igénylő felemás korlát, az eszközként használt nyújtó, a gerendán lépdelő légiesség mind-mind arra késztetik az embert, hogy csodálja a tornászokat. Az ember szíve összeszorul, ha valamelyikőjük elvéti az ugrást, rosszul lép, nem kapja el a korlátot, félrelép a gerendán, rosszul fog talajt az ugrás végén. Egyébként különösen szimpatikus az a tornász, aki bár tudja, hogy hibázott, és esélye sincs jó eredmény elérésére, mégis becsülettel végigcsinálja a gyakorlatot, ehhez nem akármilyen lelkierőre van szükség.

Mindeközben arról se feledkezzünk meg, hogy sokszor nem elég csupán egy szeren jól teljesíteni, bár most már úgy is ki lehet jutni az ötkarikás játékokra. Mindegyiken tudni kell egy jó átlagot, ezekkel az alapokkal aztán már lehet specializálódni.