Szabó Nikolas – Egyre inkább vonz a zárt karosszéria

0

Alig két hét telt el a DTM magyarországi nagydíjhétvégéje óta, ahol nemcsak a széria nagyágyúival találkozhattak az érdeklődők, hanem a szakág más, jeles képviselőivel is. A magyar vonatkozású fiatal szlovák tehetség, Szabó Nikolas is a helyszínről élvezte a nem mindennapi show-t.

„Az igazat megvallva nem a DTM az egyedüli ok, amiért ma itt vagyok. Ferdinand Habsburg, régi jó barátom vendégeként látogattam ki a Hungaroringre, hogy élőben szurkolhassak neki. Még gokartos időkben lettünk jóban, és nagyon örülök annak, hogy ez a barátság mindmáig élénken megmaradt.”

 

A Formula-3 mellett természetesen fél szemét a DTM-en tartotta. A nem is csoda, tekintve, hogy a BMW, Mercedes, Audi párbaj nem kis mértékben hordozza magával a történéseket. Niko a hétvége során az Audi vendégszeretetébe is belekóstolhatott, hiszen egy baráti meghívást kapott a csapattól.

„Nagyon klassz esemény. Imádom az autók hangját hallgatni, egyszerűen feltölt energiával. Legszívesebben persze én is a pályán lennék, és versenyeznék… reméljük, lassan ez is elérkezik. Manapság egyre közelebb érzem magamhoz a zárt karosszériát, így szívesen tenném magam próbára egy ilyen, vagy ehhez hasonló kategóriában. Személyes kedvencem Timo Glock, így most érte is szorítok.”

A feltöltődés mindenképpen sikeres volt, hiszen az ezt követő hétvégén Niko Bruckban, a Szlovákiai Gokart Bajnokság negyedik fordulóján diadalmaskodott. Szombaton a második rajtkockát szerezte meg, míg vasárnap mindent vitt. Három versenyből háromszor Ő láthatta meg elsőként a kockás zászlót és ünnepelhetett a dobogó legmagasabb fokán.