Szabián Norbert – “Különös és kegyetlen, összetett versenyszám a lövészet, de ezért szeretem!”

0

Első olimpiáját teljesítette, és bár elmaradt a saját várakozásaitól, a potenciál vitathatatlanul az újjában rejtőzött. Sokat tanult, és életre szóló tapasztalatokkal gazdagodott, amelyek segíteni fogják őt a Tokió felé vezető ciklusban. Egy kemény év nehéz etapjának, eseményének végeztével foglalta nekünk össze Szabián Norbert sportlövész érzéseit, a maga mögött hagyott időszak emlékeit:

„30.-án mentünk az első küldöttséggel, egy remek utazás után, charter járattal érkeztünk meg Rio de Janeiro-ba. Mi lövészek jóval később értünk be az olimpiai faluba, hiszen a fegyverekkel, felszerelésekkel akadt még egy kis elszámolnivaló és papírmunka, ügyintézés. Nagy meglepetés nem ért minket, előzetes információink már voltak arról, hogy milyen állapotok várnak majd minket, erre már lélekben fel voltunk készülve. Ki kellett takarítani, és stb, elhárítottuk az efféle akadályokat, de igazából, aki volt kollégista, annak ez nem okozott túl nagy fejfájást! (nevet)

A szálláson teljesen normális életet tudtunk élni, nem mondanám, hogy a rendelkezésre álló, egyébiránt luxusnak koránt sem nevezhető lehetőségek bárkit is hátráltattak volna. A pálya ismerősként hatott, jártunk már itt egy világkupa verseny alkalmával, még áprilisban. Azt hittük, hogy majd befejezik, amit be kell, de sok változás nem történt az akkor már megtapasztaltakhoz képest. A szürke betonfalak ugyanúgy ott álltak fedetlenül, szerintem a szervezők úgy viszonyultak a kérdéshez, hogy ahol meg lehetett rendezni a világkupát, ott meg lehet rendezni az olimpiát is. Nos, ebben nem tévedtek, bármennyire is barátságtalan képet festett ez helyszín, a funkcióját maximálisan ellátta. Esztétikai hátrányon kívül senkit nem akadályozott ez a munkájában. A döntős pályán egy kicsit jobb volt a helyzet – ez egy különálló, tízállásos fedett terület -, viszont itt a Sidi Pétertől elhangzott kritika jogos volt. Eszerint a lőlapok nagyon sötétben voltak elhelyezve, és a döntők során kellemetlenséget okozott, hogy túlságosan meg volt minden világítva, ám elsősorban a televíziós és fotós állásoknak kedvező irányból. A lámpák alatti sötét háttér jól látszott a fényképeken, ez szakmai szemmel negatívumként értelmezhető – ugyanakkor mindenkinek egyforma helyzetet teremtett. 

 

anorbink

 

Mi úgy találtuk, hogy kicsi a nézőtér, maximum 1000 ember fért be, ez harmada a londoni lelátónak. Igazából, ami pozitívum, hogy elkelt minden jegy, így a népes tribün szinte folyamatosan garantált volt, a lőtér döntő eseményein pedig 90-95 %-os kihasználtsággal üzemelt a rendezvényhelyszín.

Maga az olimpiai felkészülésem szerintem jól sikerült, Rió előtt az utolsó GP-n, Novi Sad-ban egyéni csúcsot lőttem, ezzel az eredménnyel az olimpián a döntőbe kerülhettem volna, a negyedik helyen. Jó érzésekkel indultam el Braziliába! És az érzet nagyon lényeges dolog ebben sportban, az, hogy felkészülten tud az ember a lőállásba lépni, sokszor fontosabb is, mint maga a puszta eredmény. Ami probléma adódott számomra Rió-ban, hogy megpróbáltam harminc lövésig – az etap feléig – pihenés nélkül elmenni. Utólagosan megvizsgálva az esetet, bölcsebb lett volna huszonötnél szünetet tartani, mert a huszonhatodik lövésemnél már elkezdett hanyatlani a teljesítményem. Mindez azt mutatta, hogy fáradok, nem úgy jöttek a találatok, ahogy azt elterveztem, nem lőttem olyan tízeseket, amik talán bennem voltak. Tizedeket buktam – a sportunkban már nem is a tízes találat elérése a legnagyobb nehézségi faktor, hanem az, milyen pontos tíztalálatost vagy képes szerezni -, és az egy-két kilencessel együtt ez már egy gyengébb sorozat volt. Harmincnál, amikor pihentem, láttam, hogy lemaradásban vagyok, és ilyenkor tudat alatt jön az, hogy elkezd valaki „kaparni”, menni az eredmény után. Ez sosem jó, sőt görcsössé tesz, ilyenkor előkerülnek a továbbcélzott lövések, csökkennek a megszerzett tizedek. Azzal az eredménnyel, amivel Maribor-ban a kvótát megszereztem, döntőbe kerülhettem volna, így nyugodtan mondhatom, többet vártam magamtól.

 

acsappa

 

Igyekeztem úgy állni a nyári játékokhoz, hogy ez is csak egy verseny, olyan, mint a többi, nincs benne semmi különleges, de hiába is akarod, nem tudod teljesen kizárni a tényt, hogy mégiscsak egy olimpián vagy. Más érzések uralkodnak a lövőben, még ha szándékosan arra is törekszik, hogy megnyugtassa magát, de mindent kizárni, úgy gondolom, nem lehet. Más sportokban is egészen biztos, hogy hasonló az attitűd. A felkészüléssel, az elvégzett munkával elégedett vagyok, az elért eredmény sajnos egy-két rossz döntés miatt a vártnál gyengébb lett.

Ami nálunk, sportlövőknél eltér a többi olimpiai számtól, az a kvótaszerzésnél is ékesen megnyilvánuló bizonytalanság. Nagyon erős a mezőny, és nagyon-nagyon közel vagyunk egymáshoz, technikai sport lévén rendkívül kicsik a különbségek. Mindenki számára a szimpla kvótaszerzéshez is szükséges a csúcstechnológia. Ahol aztán további kihívást jelent az a tény, hogy nálunk nem ranglista, vagy kitűzött szint után osztják a kvótákat, hanem a direkt eredményt beszámítva. Megvan például, hogy egy Európa bajnokságon kettő darabot lehet kiosztani, amit a végső sorrendben az a két résztvevő kap, akinek addig még nem volt kvótája. Magyarul nem tudni, mi az az eredmény, amivel sikerülhet a kvalifikáció. Még tovább nehezíti a dolgokat, hogy más sportágakhoz viszonyítva kevesebb kvótaszerző versenyünk van, szétszórva a szélrózsa minden irányában – és ugyebár ezekre sem mindre tudunk eljutni, így nem sok sansz van, élni kell a lehetőséggel. Lehet, hogy győznöd kell a versenyen, de az is előfordulhat, hogy már egy hetedik hely is elég a sikerhez. Míg egy atlétikában, vagy éppen úszásban lehet számolgatni, tervezni, itt teljesen magadra vagy hagyva, ebből a szemszögből is. A lőállásban fekve nem tudsz konkrétumokat, és azt sem, mennyi az elég, mindig a legjobbra kell törekedned. Különös és kegyetlen, összetett versenyszám a lövészet, de ezért szeretem.

Rengeteg tapasztalatot szereztem az olimpián, és a felkészülés alatt is a táborokban, a világkupákon, amelyek most már kezdenek leülepedni. A leadott, elrontott lövésen már nem érdemes rágódni, az elkövetkezendő feladatokra kell koncentrálni. Minden megélt pillanat nálam nagyon hamar átfordul pozitív szemléletbe, és már azon gondolkozom, mit, és hogyan tudok majd ezekből merítve építkezni a jövőre nézve. Országos bajnokság lesz majd a következő állomás, és klubszinten légpuskával indulok, csak a versenyben maradásért – ez utóbbi majd a téli holtszezon során.

 

aproud

 

Szükséges a felkészülés, a pite melegen tartása, hisz jövőre Európa bajnokság lesz a számomban, Azerbajdzsánban. Az EB a következő lépcső. Becsuktam azt a könyvet, amiben az olimpia volt, és most már csak előre, a következő feladatra koncentrálok. Sportolóként maga az olimpia csodálatos volt, noha a megnyitó ünnepségen csak egy percig tartózkodtunk a színpadon, de páratlan élmény, és még most, ahogy mindezt mesélem, áll a szőr a hátamon. Ehhez én egymagam kevés lennék, hiszen megszámlálhatatlan ember munkája és a támogatók segítsége áll a háttérben, és teszi mindezt lehetővé. Az a pont ott, ahol már nem lehet elvonatkoztatni a ténytől, hogy olimpián jársz, és miért is érkeztél oda. Magánemberként pedig nagyon örültem annak a rengeteg, más sportágak jeles képviselőivel való új ismeretségnek, találkozásnak, és közös élményeknek, ami csakis egy olimpián megélhető!”