A sportoló mint közszereplő

0

Gyerekkorunk példaképei alapvetően a színész-zenész-sportoló hármas tagjai voltak. Irigyeltük sikerüket és népszerűségüket, ott lógtak posztereik a falainkon, megvettük a filmjeiket-lemezeiket-mezeiket. Számtalanszor elképzeltük, milyen nagyszerű lenne találkozni velük, eljutni egy forgatásukra-koncertjükre-meccsükre. Adtunk a szavukra, vágytunk az aláírásukra vagy egy közös fényképre. Mindez napjainkban is hasonló képet mutat, így érdemes a témát körbejárni.

Sportra fókuszálva: amit 10-15 éve Zinedine Zidane, Michael Jordan vagy Michael Schumacher testesített meg, az a mai fiataloknak Lionel Messi, LeBron James vagy Sebastian Vettel képében jelenik meg. Siker, hírnév, csillogás – látszólag irigylésre méltó dolgok, kicsit belegondolva azonban már inkább tűnik nemes tehernek mindez.

Kevesen gondolnak bele, milyen plusz terhet jelenthet egy sportolónak, hogy a nagy meccs előtt (amikor koncentrálna és a versenyre hangolódna), vagy közvetlenül utána (amikor még oxigénhiányos állapotban zihál és  föl sem fogta, mi történt) kéretlenül dugják az orra alá a mikrofont. Ilyenkor azonnal produkálnia kell valamit, nincs ideje se átgondolni a mondandóját, se letörölni az izzadtságcseppeket az arcáról – hiszen forog a kamera, villannak a vakuk. Pedig nem mindegy, milyen üzenetet közvetítenek, hiszen ha nem elég alázatosak vagy választékosak, akkor könnyen megüthetik a bokájukat. Ráadásul – bármilyen furcsának is tűnik – egy idő után tényleg nincs mit mondani, csak üres frázisokat lehet puffogtatni.

A sportolók közszereplők, s mint olyanok, különösen ügyelniük kell megnyilvánulásaik milyenségére – itthon és külföldön egyaránt. Bárhol jelennek meg személyesen – legyen az sajtótájékoztató, ünnepség vagy akár egy program civil emberként – számításba kell venniük tetteik súlyát: egy kompromittáló öltözék, egy elhangzott becsmérlő félmondat vagy az ittas állapot simán alááshatja az illető megítélését. Nincs ez másképp az Interneten, szűkebb értelemben a közösségi oldalakon sem: egy indulatos poszttal vagy egy eltúlzott reakcióval könnyen megoszthatja, akár maga ellen is fordíthatja követőit és rajongóit a közszereplő.

A munka és a magánélet összefolyását sokan nehezen kezelik. Bonyodalmakat szülhet, hogy egy megnyilvánulás, ami baráti körben legitim, publicitást kapva már kényessé válik. Napjainkban ráadásul jóval nehezebb mindenre ügyelni, mint 10-15 évvel ezelőtt. A legtöbb mobiltelefonon már van fényképező és kamera, amivel bárki lencsevégre kapható a legóvatlanabb pillanatban is. Interneten pedig futótűzként terjed minden hír, így hamar tudomást szerez a nép a félrelépésekről és a tilosban parkolásokról. A közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Instagram) használatát is szokni kell: egy politikai téma feszegetése vagy egy provokatív eszmefuttatás könnyen darázsfészekké alakítja az adott felületet.

Idehaza ez ritkán jelenik meg szélsőségesen, hiszen a hírességek körül nincsenek akkora felhajtások, mint külföldön (elsősorban az Egyesült Államokban), továbbá a médiumok se rámenősek annyira (hiányzik például a másutt megszokott paparazzi-had). Ettől függetlenül (f)elismert sportolókból nálunk sincs hiány. A lépték ugyan szerényebb, de nekik is együtt kell élniük azzal, hogy lépten-nyomon megállítják őket egy aláírás vagy közös selfie erejéig. Ez nyilván az életük része – meccs előtt vagy után. Viszont a barátaikkal bulizva vagy a párjukkal/családjukkal vacsorázva ezt már könnyen élik meg inzultálásként vagy zaklatásként. Ne feledjük, ami nekünk maradandó élménynek és egy pár másodperces szívességnek tűnik, az a másik félnek egy napi szinten jelentkező nyűg, illetve a magánszférájába történő behatolás.

Nyilván sokat számít a hangnem és a stílus – mindkét fél részéről. Sokan panaszkodtak arra, hogy egy sportoló kiábrándítóan bunkó és lekezelő volt velük, s nem egy híresség nyilatkozta már, hogy a rajongói megszólításoknál akkor kapja fel a vizet, ha az illető tolakodó és tiszteletlen. Éppen ezért fontos mérlegelni a helyzetet és amennyiben a sportolót láthatóan megzavarnánk (mert kettesben vacsorázik a kedvesével, épp a kisgyerekével sétál az óvodából az autójához, esetleg telefonál), akkor inkább engedjük el a lehetőséget! Szívességet kérünk tőle, tartsuk tiszteletben, ha ő ennek akkor épp nem tud vagy akar eleget tenni! Egyik fél sem szeretné, hogy a találkozás kellemetlen emlék maradjon.

 

Fotó: Tuba Zoltán [origo]