Sport a frontvonalon

0

A háború sokszor elkerülhetetlen, amolyan szükséges rossz, még ha ez a kifejezés nem is adja vissza mindazt a rosszat, amit ez a legtöbb embernek jelent. A katonák azonban mindig megtalálták a módját annak, hogy tiszteletüket, emberségüket kifejezhessék egymás iránt, erre pedig a sport egy kiváló lehetőség.

Az első világháborúból több adat is fennmaradt a fronton sportoló katonákról. A Vilmos huszárezred emlékkönyvéből kiderül például, hogy a lovas katonáink, amikor a harctéri események szüneteltek, szívesen szentelték idejüket a lovas sportok gyakorlásának. Díjlovagló, díjugrató versenyeket szerveztek alig néhány kilométerre a frontvonalak mögött. Az emlékkönyvből kiderül, hogy a Vilmos huszárok általában kimagasló eredményeket értek el vetélytársaik előtt, melyet talán jelszavuknak köszönhettek, melyet így fogalmaztak meg: „Lóra, sportra készen!”
Kétségtelen, hogy ez a fajta kikapcsolódás nagyban segített a huszároknak a szellemi frissesség fenntartásában, melyre igencsak nagy szükségük volt a fronton.

Természetesen nem csak lovagoltak, de már futballoztak is a fronton. Szintén az első világháborúból maradt fent egy történet, és egy hozzá tartozó fénykép. 1914 karácsonyán a teljesen megmerevedett nyugati fronton a Királyi Walesi Lövészhadosztály 2. zászlóalja nézett farkasszemet a német 133. szász gyalogezred és a 6. porosz vadászzászlóalj katonáival. Ezúttal azonban nem puskákkal és egyéb fegyverekkel, hanem labdával mérték össze tudásukat – labdarúgó mérkőzést játszottak a „senki földjén”.  Hogy kinyerte a meccset? Ki tudja azt már… Bár azt szokták mondani, hogy a labdarúgás egy olyan játék, amit huszonketten játszanak, és a végén mindig a németek nyernek – talán éppen ezért szeretnének így emlékezni erre az összecsapásra, azonban ennek semmi jelentősége nincs ma már.

Ahogy azt a fenti, kiragadott példák is kiválóan mutatják, hiába a gonosz, sötét erők ármánykodása, az ember a legzordabb körülmények között is képes lehet tiszta és jó maradni, aminek a kifejezéséhez a sport az egyik legalkalmasabb eszköz lehet! Ezek a katonák példát mutattak bátorságból, tisztességből, elszántságból, nem csak fegyverrel a kezükben, hanem éppen lóháton ugratva vagy egy megnyűtt bőrlabdát kergetve. Ennél többet pedig egyetlen háborúval sem lehet elérni.