Rangadókkal folytatódik a hazai bajnokság

0

Kínos kupakiesések ide vagy oda, a bajnoki küzdelmek azért folytatódnak, ráadásul hazai viszonylatban nem is akár milyen találkozókkal!

A Ferencváros szerdai leégését követően csütörtökön az MTK és a Debrecen is borzalmas teljesítménnyel vérzett el az Európa Ligában, némi vigaszt csak a Videoton továbbjutása jelenthet a szerb Csukaricski ellenében. A bajnokság ettől nem áll meg, innentől egymás közötti játékkal készülhetünk a jövő nyári megmérettetésekre. A forduló szombati játéknapján két nagyon várt mérkőzésre is sor kerül. Az egyre nagyobb szakmai és morális válságban lévő Újpest ahhoz a Diósgyőrhöz látogat, amelyik nagy meglepetésre nyerni tudott az első fordulóban a Videoton ideiglenes otthonában. Most is a DVTK a találkozó esélyese, ám az ilyen mérkőzéseken bármi megtörténhet. Vélhetően több ezer szurkoló és nagyszerű hangulat mellett kezdődhet meg a játék 18 órakor. Ugyanebben az időben fogadja a Haladás a Mezőkövesdet Sopronban, a hazaiak vélhetően szeretnék javítani az első fordulóban a Fradi elleni vereséget okozó egyéni hibákat, és ha ez sikerül, akkor jó eséllyel le is győzhetik Mezőkövesdet.

A szombati nap és a forduló legnagyobb múltú és presztízsű találkozójára Kispesten a Bozsik stadionban kerül sor, ahol a Honvéd a Ferencvárost fogadja. A találkozó a negyvenes évek Kispest-Fradi meccseit idézi, amikor a kiemelt lehetőségeket élvező Fradi a főleg saját nevelésekre építő, szerény lehetőségű Kispesttel játszott – Puskásék bizony nem egyszer borsot törtek a zöld-fehérek orra alá. A Ferencváros manapság is kivételes helyzetben van, magyar szinten sztár játékosokat képesek szerződtetni, míg a Kispest keretének a háromnegyede saját nevelésű fiatalokból áll. Dávid és Góliát csatáját tavasszal ugyanitt a kispestiek nyerték, és bár hatalmas a különbség a két klub lehetőségei között, ez csak a legritkább esetben látszódik meg a pályán is. Nem lesz teljes persze a szombat este fél kilenckor kezdődő találkozó, mivel a Ferencváros fanatikusai még mindig nem mehetnek be szeretett csapatuk mérkőzéseire.

Vasárnapra is marad egy nagyobb mérkőzés, a Debrecen és a Vasas szurkolói finoman szólva sem szívlelik egymást, aminek többször hangot is adtak. Kérdés, mennyien mennek ki az Illovszky stadionba a két csapatot buzdítani, és hogy az amúgy is borzalmas pálya talaját mennyire viselte meg a szakadó esőben rendezett Újpest – Honvéd találkozó. A Paks a Videotont fogadja hazai pályán, a paksiak vezetése pedig úgy döntött, hogy azok a szurkolók, akik ott voltak a magyar válogatott valamelyik EB meccsén, a jegyükkel ingyen tekinthetik meg az összecsapást. A fordulót a Gyirmót és az MTK összecsapása zárja, a találkozóval Győrben egy év szünet után rendeznek ismét élvonalbeli labdarúgó mérkőzést.

(kép: nemzetisport.hu)