Pétervári-Molnár Bendegúz 14. végül az olimpián!

0
Fotó: Körősi Tamás

Pétervári Molnár Bendegúz a tegnapi napon befejezte szereplését első olimpiáján. A magyar egypárevezős a 13. helyet megcélozva kezdte meg a versengést, és ehhez nem is hiányzott sok!

A futamot szeszélyes időjárás előzte meg, ám maga a verseny már szikrázó napsütésben zajlott. Bendegúz a rajtot követően a negyedik helyen haladt, de 1000 méternél már egyel feljebb lépett, az indiai Dattu Baban Bhokanal és az argentin Brian Rosso mögé. Hasonló volt a sorrend túl a féltávon is, de a különbségek folyamatosan csökkentek. A Budapest Evezős Egyesület fiatal sportembere remek végjátékot nyitott, és ez a második helyre volt elég ezúttal.

„Nem vagyok elégedett, meg szerettem volna nyerni ezt a futamot” – mondta el a távirati iroda munkatársának már a parton. „Sajnos megsajnáltam magam kicsit a végén, és későn indítottam meg a finist. Szerintem, ha korábban indítom, megvan az első hely.”

Bendegúz szerint meglehetett volna az a pontszerző pozíció, amit még elindulás előtt, itthon tűzött ki célul.

„Sajnos mentálisan elfáradtam. Ebben az évben nekem minden arról szólt, hogy kijussak az olimpiára. Ősz óta mindennap arra koncentráltam, hogy a kvalifikáció sikerüljön. Szerintem ide fizikálisan jó formában érkeztem, de mentálisan elfáradtam egy kicsit.”

Megemlékezett a szerinte elrontott negyeddöntőjéről is, amely után az alsó ágra szorult:

„Ránézésre nem volt egy olyan durva futam, amelyben csak tizedeken múlhat esetleg a továbbjutás, hanem biztosnak tűnt, és sajnos megzavart közben, hogy nagyon nem állok továbbjutó helyen. Későn eszméltem.”

Végső konzekvenciaként pedig elmondta, levonta a tanulságot a futamokból, tudja, mit kell máshogy csinálni, és pozitívumként megemlítette, hogy megérezte, látja, hogyan tud gyorsabb lenni.