Ostya-Blog

0

Zajlik mostanában az élet. Sokan tudjátok, nem régiben volt a közös bemutatóm a Dorkoval, ami után iszonyatosan bepörögtem. Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy nagyon jó érzés volt az a rengeteg támogatás mindenkitől, amit ebben a projektben kaptam, a barátoktól és a Dorko stábjától.

Megszokott módon, nálam a nyár az nagyon sűrű. Több külföldi versenyre is kijutottam az elmúlt hónapban. Szlovákiában kezdtem a túrát, ahol Kassát látogattuk meg a Cassovia Skate Cup keretein belül. Az egyik kisebb best trick típusú versenyszámot sikerült is megnyernem. Azt hiszem, ez a kassai verseny mindig is a kedvencem lesz. A szervezés csillagos ötöst kapott tőlem, a hangulat pedig családias, annak ellenére, hogy nem kevés induló vesz részt rajta. Nem utolsó sorban pedig a szállás konkrétan tíz másodpercre volt a pályától. Zseniális!

Ezt Bécs követte. Shuvit Cup, ahol zsűriként voltam jelen. Ez egy amatőr verseny, ami három állomásból áll és bárki indulhat, kivéve azok, akik szponzorral rendelkeznek, bár vannak kisebb verseny számok, ahol a szponzoráltak is elindulhatnak. A főszervezők régóta jó barátaim, ezért kértek fel erre a feladatra. A legutóbbin sikerült a legmagasabb ollie versenyszámot megnyerni. Ez után jött az egyik fő verseny szám, amin pár hete vettem részt. Ez nem volt más, mint a prágai Mystic Skate Cup. Európa egyik legrangosabb nagyversenye.

A versenyen nekem csak a második napon kellett deszkáznom a profi selejtező körben, ahol 10. helyen sikerült bekerülnöm a vasárnapi elődöntőbe, ahol már ugyanaz a szintű menetem csak a 25. helyre volt elég. Persze nekem ez az eredmény is teljesen megfelelt, mert a maximumot tudtam kihozni magamból Európa és talán a világ legjobbjai ellen. Olyan emberek ellen, akik nap, mint nap a legjobb pályákon gyakorolhatnak. Nagyon jól éreztem magam ezen a héten, ami egy remek felkészülés is volt a következő magyar bajnoki fordulóra.