NB1 második forduló

0

A pesti derbik hétvégéjével folytatódott a labdarúgó NB 1 őszi szezonja, hiszen Kispest-MTK és Vasas-Újpest meccseket rendeztek, a Ferencváros pedig a Diósgyőrt fogadta hazai pályán.

 A 2018-as futball világbajnokság selejtezőinek sorsolása bizony nem kis dolog. Ettől függetlenül talán emiatt nem kellett volna a hőségriadó utolsó napján délután fél négykor pályára rendelni a csapatokat, illetve lelátóra várni a drukkereket a Bozsik Stadionban. A szakmai indokok nem voltak elegendőek, a két csapat pedig végül egy jó hangulatú meccset játszott a júliusi hőségben, a szinte csak saját neveléseket foglalkoztató Kispest hátrányból fordítva nyert kettő egyre az akadémiájára méltán büszke MTK ellen.

A forduló többi mérkőzése is eseménydúsra sikeredett. A Paks megérdemelten verte 4-0 arányban az újonc Békéscsabát, míg az élvonalbeli tagságát alig megőrző Haladás a századik válogatott mérkőzése felé robogó Király Gáborral a kapujában 0-1-re verte a bajnoki címvédő Videotont Székesfehérváron. A Vidinél a bajnoki cím megszerzése után nem biztos, hogy helyes játékos politikát folytattak, már csak a nemzetközi kupaindulással kapcsolatos elvárások miatt sem. Kár ezért, na… Nem volt kár ugyanakkor a Vasas-Újpest meccsért, a több ezres publikum négy gólnak tapsolhatott, angyalföldi fájdalom, hogy ebből hármat az északi szomszéd lila-fehér játékosai jegyeztek. Vasárnapra két meccs maradt. A nemzetközi kupakudarc után a Fradi a DVTK ellen javított, és simán nyert három egyre a borsodiak ellen. Jó lenne egyszer megnézni, milyen hangulat lehet egy ilyen nagyszerű stadionban, melyben most voltak a legkevesebben az átadása óta. A Debrecen a Felcsút csapatával remizett, a szintén valamivel több, mint egy éve átadott debreceni aréna is jobb hangulatot érdemelne, és nem a szurkolók kezében van a döntés.

A tabellát jobb gólkülönbségével a Ferencváros vezeti az azonos pontszámmal álló Kispest előtt, akiket a Paks és az Újpest követ. A két újonc, a Vasas és a Békéscsaba egyelőre nulla pontosak, ahogy a címvédő Videoton is. A harmadik fordulóban szombat délután Felcsút-Paks és Haladás-MTK meccseket rendeznek, de szombatra jutott az Újpest-Békéscsaba lila-fehér rangadó, valamint a DVTK-Videoton mérkőzés is. Vasárnap Vasas-Ferencváros és Kispest-Debrecen párosításokon izgulhat a magyar fociért lelkesedni tudó hazai fociszerető. Hétfőn pedig kezdődhet a roham a magyar-román meccs belépőiért.