Nagy Krisztián: Számomra a hoki alázat, áldozat, összetartás, sikerélmény

0
Fotó: Körősi Tamás

Krisztián minden pillanata a jégkorongról szól. Nem bánja, hogy az élete a jégen zajlik, hiszen ha egyszer fel kéne adnia, olyan lenne számára, mint a legfájdalmasabb szakítás.

Hogyan jött a jégkorong?

Talán öt éves voltam, amikor karácsonyra kaptam egy jégkorcsolyát. Majd januárban elmentünk korizni, nagyon megtetszett és apukámmal ezt követően sűrűn jártunk, mindig bérletet vettünk. Amikor anyukámmal mentem, akkor beadott a tanuló csoportba. Egy alkalommal megkérdezték tőlem, nem érdekel-e a jégkorong. Az ovi utolsó évében kezdtem el hokizni.

Nézelődtél más sportágak után?

Ahogy majdnem minden kisgyerek én is megtanultam úszni, megnéztem milyen a futball és a karatét is kipróbáltam. De a hoki volt, ami megmaradt.

Miért?

Mert korcsolyázni mindig is szerettem, és tetszett, hogy lehet ütközni és durvulni.

Milyen támogatásokat kapsz?

A családomtól maximális támogatásra és segítségre számíthatok. Az iskolában semmilyen pozitív megnyilvánulást nem kapok, tisztelet egy-két tanárnak, de ők kevesen vannak.

Mit gondolsz, a tanárok hogyan tudnának ezen változtatni?

Egyéni órarenddel, kommunikációval, megértéssel. A diákot segítsék abban, hogy be tudja hozni a lemaradást és ne hátráltassák ebben.

Milyen nehézségekkel kellett eddig szembenézned?

A legelső megingásom az volt, amikor édesapámtól kaptam egy cross motort, akkor abba akartam hagyni a hokit. Kicsiként nem tudtam, miért kell keményen edzenem, de ma már tisztában vagyok vele és hálás vagyok azoknak a régi edzőtáboroknak, ahol igazán meghajtottak minket.

Az első nehézségem akkor volt, amikor kikerültem Finnországba. A beilleszkedés nehéz volt, de miután elfogadtak és a nyelvvel is képbe kerültem, akkor már sokkal jobban éreztem magamat.

Rengeteg áldozatot hozott értem a családom. Finnországba költözött velem az édesapám, az édesanyámnak meg el kellett viselnie, hogy a fia itt hagyja. Akkor ezt fel sem fogtam, de most így később nagyon értékelem, amit megtettek értem.

Neked milyen lemondásokkal járt a sport?

Nem tudom, hisz az én életem csak a sportról szól, nem tudom mit veszítettem azzal, hogy nem csináltam, amit a többi fiatal, hiszen én azokat sosem csináltam. Jelenleg elégedett vagyok a helyzetemmel, járok iskolába és mellette hokizom. Nekem ez elég.

Mi a célod?

Addig jégkorongozom, ameddig csak tudok. Nem tudom elképzelni, hogy más irányt vegyen az életem. Ha abba kéne hagynom a hokit, azt hiszem, az olyan lenne, mint egy legfájdalmasabb szakítás.

Hobbi szinten űzöl más sportot?

Nem igazán. Nyáron is edzek, akkor leginkább kondizom, de az is a hokihoz tartozik.

Mi volt a legnagyobb eredmény, amire büszkén gondolsz vissza?

2015-ben, amikor Krakkóban feljutottunk. Egyénileg pedig, amikor 2013-ban bekerültem a válogatottba.

Mit jelent számodra a tudatosság?

Mindent rendszerint felépíteni. Az étkezés, lefekvés, felkelés, hogyan edzem saját magamat pluszban. Minden dolgot, ami előre visz, magadtól elvégzed, anélkül, hogy erről bárki is szólna neked.

Milyen érzés felvenni a válogatott mezt?

Addig, amíg valaki nem éli meg, hogy a Papp László Sportarénában nyer egy mérkőzést több ezer ember előtt, akik együtt éneklik a himnuszt és minket, mint országot dicsőítenek, addig nem tudja felfogni az ember.

Hogyan mondanád el valakinek, hogy mi számodra a jégkorong?

Áldozat, összetartozás, sikerélmény.