Motoros vízisport

0

Az ember találékony természet, és versenyezni is nagyon szeret. Földön, vízen, levegőben. Feltalálta a motort, és be is szerelte a legkülönbözőbb vízi járművekbe, hogy aztán ezekkel is versenyezhessen.

Idehaza talán a legismertebbek a motorcsónak versenyek, de számtalan más vízi járművel összemérhetik tudásokat az arra fogékonyak, talán még a jet-ski számít ismertnek hazai vizeken és közegben.

Motorcsónak EB és VB futamokat is rendeznek hazai vizeken, melyek igen nagy népszerűségnek örvendnek. Itt persze nem a kis, motorral felszerelt csónakokra kell gondolni, hanem az autósportokhoz hasonló magas technikai szintet képviselő vízi járművekkel versenyeznek jól felkészült pilóták, hasonló teljesítményű gépekkel – csak éppen vízen, ami jelentősen megnehezíti a jármű irányítását. Ezek a motorcsónakok zárt pilótafülkével rendelkeznek, ennek ellenére sajnos fordultak elő halálos balesetek, jelezve, hogy egyáltalán nem veszélytelen sportról van szó.

A jet-ski már egy szélesebb körben hozzáférhető vízi jármű. Ha a motorcsónakot az autósporthoz lehet hasonlítani, akkor a jet-ski a motorok vízi megfelelője is lehet. A hazai tavakon, folyamokon lehet vele találkozni, versenyeket is rendeznek. Bár költséges, akinek adrenalinra van szüksége a hétköznapok utáni kikapcsolódáshoz, azt gyorsan rabul ejtik a vízi sportok motorral kiegészített szakágai.