Mesterhármas – Hosszú Katinka újra bearanyozódott!

0

Hosszú elsőnek 400 méter vegyesen világcsúccsal zsebelte be az 2016-os riói olimpia első magyar aranyérmét, majd ezt követően 100 méter háton megszerezte a második legfényesebben csillogó érmet is.

0ea760dfa8da32111175f3c77ef13d15_xl

Habár az elődöntőben 200 méter vegyesen nem a legjobb, csupán csak a második legjobb eredményt érte el, ez mégsem jelentett semmit, hiszen a 100 méter hát után kellett ismét helytállni, ahol mindenidők második leggyorsabb ideét úszta meg a 27 éves versenyző. Annak ellenére, hogy a 200 méter pillangótól visszalépett, éppen az időhiány miatt.

Már a rajtot követően is vezetett a pillangón, habár nem sokkal. Majd háton elhagyta társait, mellen pedig már majdnem egy testhosszal volt előrébb a többi versenyzőnél. A gyorson pedig már képtelenség volt a többieknek behozni őt. 2:06.58-as idővel fejezte be a versenyt.

Még mindig nincs megállás, ugyanis Hosszú még egy egyéni számban fog szerepelni a riói olimpián. 200 méter háton ugyancsak éremesélyesként veti bele magát a medencébe.

Korábban Egerszegi Krisztinának sikerült egy olimpián három aranyat elhozni. 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, majd 400 méter vegyesen is. A magyar rekorder érmek tekintetében, Keleti Ágnes, aki 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert.

 

kép forrása: www.swimvortex.com