Magyar a világ legnehezebb versenyén!

0

Első magyarként különös dologra készül Balogh Ottó. Ez a világ egyik legextrémebb, legnagyobb kihívást támasztó versenye, az Iditarod – alaszkai kutyaszánverseny. A különös kihívás különös felkészülést is igényel, amelyben Ottónak a sportág jelenlegi legje segédkezik. Többek között erről is beszélgettünk a sportemberrel!

Hol vagy most helyileg, és milyen apropóból?

Egy tanyavidéken vagyok Észak Amerikában, az alaszkai Willow-ban, ezt tartják a kutyaszán sport Mekkájának. Itt van a legtöbb Iditarodon induló leendő rivális kennelje. Az Iditarod a világ leghosszabb kutyaszánversenye, amelyet a Discovery Channel a legkeményebbnek is tart – ennek fogok nekivágni cirka négy hónap múlva.

 

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ezt neked végig kell csinálnod?

Talán közhelyes gyerekkori álmokról beszélni, esetemben mégis ez az igazság. Sokaknak ismerős lehet Jack London munkássága, kiskoromban én is faltam az ő könyveit. Ezeknek jó része Alaszkában játszódik, és kapcsolódik a kutyaszánozás világához. Telt múlt az idő, és úton-útfélen előjött a dolog életem során, meséltem, beszéltem róla az ismerőseimnek. Pár évvel később, 10 éves korom körül tudtam meg, hogy ennek létezik egy hivatalos formája, az említett Iditarod névre hallgató verseny. Mióta ténylegesen belekezdtem, jönnek a visszajelzések, hogy „igen, emlékszünk, tényleg gyakran mondogattad az iskolai évek alatt.” Úgy alakult, hogy ez az álom most megvalósulni látszik, legalábbis közel állok hozzá.

 

Nagyságrendileg mekkora kihívás az, ami rád vár?

 

aotttt

 

 

Alaszka egy kontinensnyi félsziget, körülbelül akkora, mint Európa, és lényegében az egyik feléből a másikba kell eljutni. Nos, itt kell majd nekem 16 kutya segítségével, a legzordabb téli körülmények közepette külső segítség nélkül abszolválni az 1800 km távot…

 

Alaszkában nem európai embernek való körülmények között kell helyt állni. Hogy néz ki a felkészülésed?

Fel kell készülni arra, amiben ez a verseny a legkeményebb – a komoly fagyokra. Ez speciális edzésmunkát igényel, de nem félmaratoni, vagy maratoni távokat kell futnom, hiszen azt elvégzik majd helyettem a kutyák, sokkal inkább az extrém hideg jelenti a nehézséget. Mínusz 30 foktól egészen 50-ig is zuhanhat a hőmérő higanyszála szélcsendben, erre kell magukat az indulóknak felvértezni. Ha ehhez még hozzáadjuk a folyamatosan jelen lévő, kb. 15 km/h menetszelet, és az időjárás szeszélyeit, ilyenkor az ember hőérzete mínusz 80-90 fok alá is süllyedhet. Természetesen törekedni kell arra, hogy minden testrészt biztonságosan lefedjünk, de ez 100%-ban nem kivitelezhető, valahol mindig marad egy rés a pajzson. Az orr, az arc, a szem, ezek, amik veszélyesek lehetnek. Alaszkában van egy olyan mondás, hogy mínusz 30 fokig fel lehet öltözni, utána viszont gyakorlatilag védtelen vagy, csak a saját teherbírásod egyedül, amire hagyatkozhatsz. És pontosan ez az, amire én készülök, úgynevezett hidegterápiás módszerrel próbálom ledolgozni azt az évszázados hátrányt, különbséget, ami az európai és az alaszkai ember között fennáll.

 

Mesélnél kicsit erről bővebben?

Az a zsírréteg, amivel egy alaszkai rendelkezik, teljesen más, mint a mi esetünkben. Nekünk fehér zsírsejtünk van, nekik pedig barna, ám az emberi szervezet mindkettőt képes termelni. A barna egyfajta evolúciós védelemként funkcionál, ezt kell nálam kiaalakítani kondicionálással, és erre gyúrok, sok-sok órás hidegben töltött helyszíni edzéssel, otthon viszont mesterségesen kell megteremteni ezeket a feltételeket. A felkészülésem alatt fokozatosan kezdtem el a terápiát, jeges pakolással, arcra, hasra, mellkasra, egészen 10 fokig hűtve a bőrt. Ennek a következő fokozata a hidegvizes, jégkockás fürdő, amiben a végén már 25 perceket ücsörögtem. Érzem is a pozitív változást, idén már sokkal jobban bírom az alaszkai hideget, mint tavaly ilyenkor!

 

Akkor ezek szerint már több éve készülsz erre a kihívásra?

 

aot

 

Amikor az egésznek nekivágtam, rendkívül kevés tapasztalattal rendelkeztem. Éveket nem készültem rá, de azután hogy hosszú éveken keresztül követtem az Iditarod-ot, tavaly márciusban léptem a tettek mezejére. Szimpla nézőként kimentem feltérképezni a helyet, belekóstolni az esemény varázsába, nem titkoltan azzal a célzattal, hogy elhatározásra, döntésre akarok jutni. Vagy elengedem, vagy megcsinálom a dolgot… Az utóbbi győzött, eldöntöttem, hogy most, vagy soha! Úgy álltam neki, hogy csupán néhány óra kutyaszánozási tapasztalat volt mögöttem, egyetlen befizetett expedíción vettem részt turistaként. Belekóstoltam, egyszer kint aludtam a vadonban, és úgy éreztem, hogy készen állok a következő szintre. Utánanéztem, mit ajánlanak a profik, milyen mennyiségű az a befektetett munka, amellyel végig lehet csinálni ezt. Két teles felkészülést javasoltak, amely alatt kvalifikációs versenyeket is teljesíteni kell. Csak ezek sikere esetén lehet nevezni az Iditarod-ra.

 

Nagyon sok múlik a kutyákon, akikre hagyatkoznod kell a hosszú út során. Milyen a kapcsolatod velük, hogyan ápolod, készíted fel őket?

Leszerződtem azzal az istállóval, amelyik a jelenlegi csúcsnak számít. Dallas Seavey csapattársa leszek, ő az egyeduralkodó, mondhatni a kutyaszán sport Usain Bolt-ja! Ő lesz az A csapat, én a második legjobb kutyákkal felnyergelve indulhatok majd útnak! 96 db verseny Huskey-ja van az úriembernek, tavaly ezzel a háttérrel vágtam neki a kvalifikációnak, ahol három sikeres versennyel elnyertem az indulási jogot 2017 márciusára. Mivel egy lízingelt kutyacsapatról van szó, nem ismerem őket kölyökkoruk óta, ám mivel a mi égövünkön nem lehet erre a terhelésre felkészíteni az állatokat, csak ez a megoldás járható. Tavaly ilyenkor ismerkedtem meg a kis csapattal, imádnak futni és húzni, és én hajtóként fel tudtam venni azt a viselkedést, amivel alfaként vagy vezérként érzékelnek és elfogadtak.

 

Mit gondolsz, lesznek majd itthon követőid? Úttörőnek tartod magad ebben a kihívásban?

Biztosra veszem, hogy más is megpróbálja majd ezt a szép sportot, és beleáll a kemény, férfias küzdelembe! Idáig sem volt ismeretlen ez a sportág otthon, de az én versenyzésemmel talán még plusz médiafigyelem is irányul rá, és biztos vagyok benne, más is meg fogja ezt lépni. Az Iditarod 45 éves történetében én leszek az első hazai bekezdés, ám más országok esetében is hasonlóan kezdődött ez, és a későbbiekben bővült az egy nemzetet képviselők tábora!

 

Képek: Balogh Ottó / blikk.hu