Legtehetségesebb magyar fiatal

0
Fotó: Körősi Tamás

Fábián Márk, egykerekű triálos mögött rendkívüli időszak áll, ahogyan előtte is.

Jelenleg részmunkaidőben, illetve szabadúszó mérnök és grafikusként dolgozik, órákat ad a Budapesti Műszaki Egyetemen, mellette pedig egy cseppet sem hanyagolja az edzést. Amennyit csak tud, kint van a pedálon, elmondása szerint ebben az évben már jócskán 100 óra edzésidő felett jár.

  • Ami megnehezíti a dolgomat, hogy a közelemben nincs olyan pálya, amin napi szinten tudnék megfelelő edzéseket végezni. Ezt azzal igyekszem ellensúlyozni, hogy a lehető legtöbb rendezvényen veszek részt, ahol viszont remek körülmények között tudok készülni – mesélte Márk. – Egy átlagos hétköznapon Kispesten indítom a napot a GarageGym funkcionális edzőteremben, ahol Baricz Lóri vezetésével zajlik a felkészülés. Utána irány a munka, majd a különböző projektek. Jelenleg sok figyelmet fordítok a nyári versenyünk, az EUC (Extreme Unicycling Championship) szervezésére. Öt-hat óra magasságában pedig irány edzeni – ekkor már egykerekűvel. Az itthon töltött hetek nagyjából így zajlanak.
Fotó: Körősi Tamás

Márkról tudni kell, hogy ebben az időszakban keveset látni itthon. Felkészülése nem csak abból áll, hogy a Városligetben edz, hanem különböző táborokba és rendezvényekre jár. Rövidesen Dániába veszi az útját, ahol egy tábort fog előkészíteni, amin később mint rendező és oktató is részt fog venni. Természetesen ezt az utazást is egybeköti tréningezéssel. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy nap akár öt-hat óra edzésre is lehetősége nyílik.

Lassan beindul a „szezon”. Ha valaki belenézne Márk naptárjába, szinte nem találna szabad időpontot.

Időrendi sorrendben: ODM (Offene Deutsche Meisterschaft, Német Nyílt Bajnokság), EUC (Extreme Unicycling Championship, Extrém Egykerekűs Bajnokság), Losonci Biketrial Verseny, Biketriál Országos Bajnokság, majd Trial ÖM 2017 (Offenen Österreichischen Meisterschaft im Einrad Trial, Osztrák Nyílt Egykerekűs Triál Bajnokság).

Fotó: Körősi Tamás

Természetesen ezek közé van sűrítve pár edzőtábor is. Azt gondolom, erre mind azt mondjuk, hogy huha.

Viszont az elmúlt időszakban történt egy extra különlegesség is Márkkal.

  • Korábban már hallottam a La Femme magazin 50 Tehetséges Magyar Fiatal pályázatáról, ami idén különösen felkeltette az érdeklődésemet. Többen biztattak, hogy jelentkezzek a programra, amire végül beadtam a jelentkezésem. Igazán nagy elismerés a számomra, hogy bekerülhettem az 50 kiválasztott jelentkező közé.

Az egész Sportivo nevében Gratulálunk Márk, és sok sikert kívánunk a nyári kihívásokra.

Fotó: Körősi Tamás