Laller – a prológ és a rajt előtti utolsó gondolatok!

0

Ma korán reggel elrajtolt Assuncionból a Dakar motoros mezőnye is, a sorok között Horváth Lajossal. Laller a saját bőrén tapasztalhatja azt a kihívást, amire mindig is vágyott. Hogyan telt az utolsó nap, a prológ és a valós rajt előtt? Mondja el ő maga!

„A gépátvétel utáni nap a pihenésről és az újév megünnepléséről szólt. Nekem ez különösképp fontos, hiszen álmaim megvalósítása előtt állok, és senki nem sejti, hogy mik az újévi kívánalmaim. Persze semmi nem történik egyszerűen, ehhez már lassan hozzászokom. A tegnapi lelki megterhelés után vegyes érzésekkel vártam a pihenőnapot, csak a feladatok jártak az eszemben, és a teljes káosz.

Nem tudtam még összerakni, úgy rendszerezni magam, hogy a felszerelésem, a fizikai és pszichés állapotom, egyszóval minden stimmeljen. Kellett pár óra, mire végre egyenesbe hoztam magam, nagyon sokat segítettek a biztató üzenetek és az új évi kívánságok a barátaimtól, Tőletek!

A többiekkel úgy döntöttünk, közösen elmegyünk vacsorázni a városban valahová, de minden étterem zárva volt. Így másfél óra séta után visszatértünk a szállodába, és spanyol szótár segítségével rendeltünk ételt, ami végre nagyon ízletes volt. Estebéd közben megpillantottuk Laia Sanzot, akit a taxira várakozás közben a helyi lakosok „kézről kézre” adtak a közös képekhez. Felemelő érzés ugyanabban a közegben lenni, mint a Dakar elitje!

Az újév itt teljesen másképp zajlik és nagyon furcsa az is, hogy Ti otthon négy órával korábban köszöntöttétek 2017-et. Szürreális, hogy itt forróságban, a medence szélén ünnepelnek, míg Magyarországon repkednek a mínuszok! A tűzijátékok és petárdák itt sem maradhatnak el, csak épp pólóban, és rövid gatyában tart az ünneplés. Holnap promóciós rajt, utána pedig az éles start. Már nagyon-nagyon várom!”

 

A prológ és az első nap eseményeivel, valamint egy kis videó összefoglalóval hamarosan jelentkezünk!