Kovács Dorka – Feltörekvő csillag (I.rész)

0

Nőként a motorsportban. Nem új keletű dolog, hogy a „gyengébbik nem” ebbe a férfias sportágba is bemerészkedik, megvillogtatva tehetségét, mellyel igazolni tudja a tényt, hogy a női sofőrökről szőtt sztereotípia hibásan él az emberek képzeletében.

Kovács Dorkával, az autóversenyzés ifjú, feltörekvő csillagával beszélgettünk a kezdetekről, küzdelmekről, célokról…

A rallycross nem éppen egy tipikus „csajos” időtöltési forma. Mi az, ami megfogott ebben a világban?

Valóban, nem éppen mindennapi, ám a rallyban nőttem fel, így egyenes út vezetett a rallycrossig. Persze a két kategóriában mind az emberek, mind a verseny más és más, azonban pont ezért ragadott magával ez a versenyzési forma. Izgalmasabb és biztonságosabb számomra, mint amiben felcseperedtem.

Mi a legjobb dolog, amit ettől a sportágtól kaptál?

Nagyon sok segítőkész embert ismerhettem meg, akiknek rengeteget köszönhetek. Általuk fejődtem és fejlődök futamról futamra, és ők támogatnak abban, hogy minden másodpercben a maximumot tudjam kihozni magamból.

Milyen céllal indultál neki ennek a kalandnak?

Első körben a tanulás vezérel, valamint, hogy a megszerzett tudást hasznosítani tudjam, akár a közúton is. Szeretnék a pályán egyre gyorsabb és jobb lenni. A többi versenytársamhoz hasonlóan természetesen én is megízlelném a győzelem mámorító érzését, hiszen mindenkit ez vezérel. A későbbiekre nézve pedig szeretnék majd egy erősebb autóval szerencsét próbálni. Ám először meg kell másznom a létrát.

Hogyan tudod az iskolát és a karriert összeegyeztetni?

Átlagos középiskolába járok. Az osztálytársaim és a tanárok egy része tudja, hogy mivel foglalkozom így nem olyan nehéz ezt összehangolni. Szerencsére a versenyek nagy része nincs olyan messze, így nem kell sokat hiányoznom az iskolából. Viszont ha mégis hiányoznék akár több napot, akkor bepótolom a tanulnivalókat, és persze verseny után ugyanúgy folytatódik az iskola. Még nagyon az elején vagyok a versenyzésnek, de próbálok mindkét helyen a legjobban teljesíteni. Érettségihez közeledve, közben a jogosítványt csinálva elég nehéz lesz, de úgy gondolom menni fog.

A versenyzés, iskola, mindennapok Bermuda-háromszögéből igen nehéz kijutni.  Te hogyan szoktál kikapcsolódni, lazítani?

Mint minden velem egykorú én is szeretek bulizni, a barátaimmal eljárni szórakozni. A családommal is próbálok minél több időt tölteni, persze ez nem egyszerű, ugyanis hét napból kettőt vagyok csupán otthon. De versenyek előtt mindig próbálok pihenni, és arra koncentrálni, hogy a legjobb legyek a pályán és fejben ott tudjak lenni.