Könyvajánló: A titokzatos őzbak

0

Wass Albert a magyar irodalom egyik legvitatottabb, mégis egyik legismertebb és talán elismertebb írója. És hogy miért szerepel ez a mondat a sportivo.hu egyik cikkében? Mert az író A titokzatos őzbak című novellája kiválóan bevezetés lehet a vadászat rejtelmeibe!

Wass Albert műveit áthatja a magyarság iránt érzett határtalan szeretete, hűsége, ez minden egyes művében vezérfonál. Ahogy a természet iránti olthatatlan, szenvedélyes rajongás is alapja írásainak. Az 1941-ben megjelent A titokzatos őzbak című regény is ennek a tulajdonképpeni küldetés tudatnak egy rövidebb fejezete. Mert Wass Albert küldetésnek tekintette a magyarságért és főleg az erdélyi magyarokért való kiállást. Elsősorban emiatt került az író számtalan aljas politikai támadás kereszttüzébe is.

A titokzatos őzbak egy kisfiú történetével kezdődik, aki élete első vadászatán megpillantja azt a bizonyos őzbakot, melyet attól a perctől fogva mindig keres, Hunorhoz és Magorhoz hasonlóan üldöz. Illetve dehogy, tulajdonképpen sokkal többet pillant meg annál. A vadászat esszenciáját, egy magasabb szintjét jeleníti meg az olvasó előtt, amikor a cél nem is egy állat leölése, egy trófea megszerzése, hanem egy saját magunkkal vívott belső küzdelem megvívása. A vadászat ugyanis több, mint egyszerű sport, és erre nagyszerűen mutat rá. Mindezt különböző karakterek életútján keresztül teszi, akik ilyen-olyan módon segítették a főhős boldogulását, terelték kalandos életét, melynek egyetlen célja volt: újra megpillantani azt a bizonyos titokzatos őzbakot.

Az olvasó eközben elveszhet és elkalandozhat a Wass Albert által lefestett mesés erdélyi tájakon, az erdélyi havasokban, melyeket olyan egyedi és lenyűgöző módon fest le, hogy az ember szinte ott érzi magát egy puskával a kezében a sűrű erdőt járva. Eközben bepillantást nyerhetünk az erdélyi magyarság Trianon utáni mindennapi megpróbáltatásaiba is. Ezt a könyvet azoknak ajánljuk, akiket egyszerre érdekel a vadászat, a természet és a történelem – a könnyen beszerezhető, nem túl terjedelmes ám annál tartalmasabb írás nem fog csalódást okozni.

Kedv csinálónak itt egy rövid részlet a műből.

Csodálatos volt. Még ma is érzem az igézetét annak a percnek. Talán ezt az igézetet keresem azóta is, talán őt keresem azóta is, a csodálatos fejedelmi őzet, akit akkor láttam, vagy megálmodtam, most már igazán nem tudom megmondani. Talán ezért várom olyan sóvárogva mindig, hogy május zöldbe borítsa az erdőket s halk léptekkel járni lehessen halványzöld vágottak szélén, ezüstkék hajnalokon, barna estéken piros őzeket lesve. Azóta várom úgy mindig évről-évre a perzselő júliust, mikor sípommal megidézhetem rejtett lombsátorok között a bakot, titkos lovagját nyári erdőinek, a szépet, a karcsút, az előkelőt, az elvarázsolt mesekirályfit.

Sokat gondolkoztam ezen s valahogy úgy látom, mintha egy ilyen csodálatos őzbakot keresnék az életben is. Fájó izgalommal néha megiramodom egy gondolat után, eszme-bozótok vadonjában néha meglelek egy békés tisztást és ott lesben állva várok napokat, heteket, hónapokat, amíg a vadat sikerül kicsalni rejtekéről és kilép elém. És akkor látom, hogy nem az, nem az én őzbakom, csak éppen hasonlít hozzá. És akkor tovább megyek, új bozótokon és új tisztásokon át új eszmék, új célok, új vágyak nyomait keresve.

Sokat, sokat jártam már így, szomjas szenvedéllyel, sok-sok estén, sok-sok hajnalon. Hatvannégy őzbak agancsdíszét hoztam haza erdők rejtett mélyeiről a mai napig és talán tízszer, húszszor annyit engedtem békésen elvonulni mozdulatlan tisztelgő fegyverem előtt. De azt, az elsőt, az igazit soha, soha nem láttam többet. Pedig őt keresem, tudatosan, vagy tudat alatt, de őt keresem attól a naptól kezdve minden kóborló nyugtalanságommal, attól a csodálatos estétől kezdve, amikor ott álltam szédülten és földbegyökerezve a szürkületbe hanyatló erdő szélén s néztem merev szemekkel a sűrűségbe, ahol eltűnt a nagyszerű jelenség.