Kitartás és küzdelem – Ez vitte előre – Nádas Ádám

0
Fotó: Körősi Tamás

Egyszer egy csinos lánnyal beszélgettem, aki mindig jó kedvű volt és nevetett. Elmesélte az életét, és ledöbbentem. Majd megkérdeztem, honnan a jó kedv. Azt mondta, sokszor nem gondolnánk, mert nem látszik, de mindenki szekrényében van egy csontváz. A napokban sokszor járt a fejemben ez a mondás.

A Sportivo nem először beszél Nádas Ádámról. Hisz partnerünk egy olyan különleges produkcióval járja körbe a világot, amit rajta és a társán kívül még senki nem csinált. Dél-Koreától kezdve Dubaion és Mexikón át szinte mindenhol fellépett már. A Holiday On Ice világhírű show akrobata szólistájaként dolgozott. Nem mindennapi eredményei mögött rengeteg kemény munka áll. Miután teljesen elbűvölt minket tudásával és azzal, amit csinál a jégen, kicsit mélyebbre engedett.

Fotó: Körősi Tamás

Senki se gondolná a mindig mosolygós, sikeres sportolóról, milyen körülmények közül tört ki. Amikor először hallottuk a történetét, borsódzott a hátunk. Hány sorstársa van a mindennapokban? Azt hiszem, mindannyian ismerünk talán egyet, de az is lehet, mi magunk vagyunk azok.

–             Kiskoromban minden egyes nap gyomorgörccsel indultam iskolába. Egészen kicsi lehettem, amikor a tanár felolvastatott velem egy szöveget. Akkor még nem voltunk tisztában azzal, hogy azért nem megy az olvasás, mert diszlexiás vagyok. Mindenki nevetett rajtam. Azt hiszem, akkor kezdődött a pokol. – mesélte Ádám. – Vékony, visszahúzódó gyerek voltam, éppen az a fajta, akit könnyen lehet bántani. Egy idő után, az állandó izgalom, hogy mi vár rám, fájdalmas fizikai tüneteket produkált. Égett és fájt a gyomrom, a sav pedig folyamatosan jött fel. Az orvosok nem találtak semmit. Tíz év alatti voltam.

Fotó: Körősi Tamás

Nem csak szavakkal bántották a sportolót. Visszalátogattunk régi iskolájába. Egy lépcső előtt álltunk, éppen azon a helyen, ahol több mint húsz éve ő a földön feküdt, miközben négyen verték addig, amíg már azt hitte fel sem kel onnan. A látleletek ma is azt bizonyítják, örülhetünk, hogy most itt áll velünk szemben, és megosztja történetét. Ugyanis felkelt, nem akárhogyan.

–             Egész általános iskolában kínoztak. Sok minden közre játszott, nem voltam jó tanuló, azt hiszem, nem is volt sok pénzük, de erre csak akkor jöttem rá, amikor csúfoltak a melegítőm miatt, amit mindennap hordtam. Édesanyám mindent megtett, hogy ne nélkülözzünk a testvéremmel. Magántanárhoz jártam, zenéltem, és természetesen rengeteget korcsolyáztam. – ekkor gondolatban visszamentünk 20 évet, Hatvanban voltunk. Egy vékony kisfiút láttam magam előtt, aki esett vállal sétál korival az utcán, hogy végre kiszakadjon a rémségekből. – A korcsolyázás volt a mentsváram. Azért csináltam, mert akkor igazán boldog voltam. – majd egy másik történettel folytatta.

–     Valahol, a távoli felmenőim között voltak zsidók. Az én családom romai katolikus. Viszont az iskolában kiderült, hogy ott a távoli rokonaim között volt olyan, akit a második világháborúban elvittek a németek. Újabb ütési pont. Egyszer arra mentem haza, hogy a házunkat megdobálták és több cserepet is eltörtek, majd megpróbáltak Dávid-csillagot festeni a kerítésre, de az végül nem jött össze nekik.

Fotó: Körősi Tamás

Tizennégy évesen sikerült Ádámnak kitörnie Hatvanból. Feljött Pestre egy diszlexiás középiskolába, és természetesen kereste a helyét a sportban. Először a jéghokival próbálta szorosabbra fűzni viszonyát, de a csapat, ahol volt, nem fogadta őt be, így hamar szakított a sportággal. Majd több jégtánc edző is elutasította, az akkor már évek óta szerelemből korcsolyázó fiatalt, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Egy nap az egyik edző azt mondta, megnézi, hogyan megy a jégen. Akkoriban sokáig munkásszállón lakott. Ami habár jobb volt, mint előző lakhelye a kollégium, ahol úrrá lett rajta klausztrofóbiája, de ezt sem mondhatni mennyországnak.

–        A szobám teljesen rendben volt. A fürdőszoba és a mellékhelyiség viszont a folyosó végén volt. Mindig éjszaka jártam zuhanyozni és a dolgomat intézni. Kinyitottam az ajtót, kidugtam a fejem, üres-e a folyosó, és gyorsan elszaladtam zuhanyozni, de borzasztóan féltem. Ez nagyon rossz volt. – emlékszik vissza.

Fotó: Körősi Tamás

Ezután végre elérkezett az áttörés. 17 évesen bekerült a Jégszínház egyik produkciójába és az első útja Dubaiba vitte. Ezt követően nem volt megállás. Rengeteget gyakorolt, minden szabad idejét az edzésnek szentelte, hogy még jobb és jobb lehessen.  Megálmodta a saját produkcióját, és napról napra teljesíti be az álmait.

14 évesen végeztek rajta egy IQ-tesztet, ami azt mutatta ki, hogy kivételes intelligenciával rendelkezik. Szerintem, nem lepődünk meg ezen az eredményen, hiszen a két szemünkkel láthatjuk.

–             Talán közhely, de az, amit megéltem gyerekkoromban, mindig is motivált arra, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Ma már a saját műsoromat veszik meg Mexikóban, és annyi felkérést kapok különböző országokból, hogy nem győzőm vissza utasítani őket. Anyagilag és erkölcsileg is megbecsülnek.

Fotó: Körősi Tamás

Életem az alkotás. A ledekkel felszerelt ruha, amiben fellépek, azt én készítettem a két kezemmel, a koreográfiát én állítom össze, a zenét én választom ki, és a ruha animációját is én csinálom. Show szezonban naponta tizennyolc-ezer ember előtt lépek fel. Ez nekem a szerelmem. Ma már nem fáj, amit tettek velem, ugyanis anélkül nem ez az ember lennék, és talán nem is lennék itt, ahol vagyok. Bármi történhet veled, a lényeg, hogyan reagálsz rá.

Nem kérdés többet, hogy az ember bárhonnan képes felállni, és hatalmasat alkotni.

Fotó: Körősi Tamás
Fotó: Körősi Tamás
Fotó: Körősi Tamás