Kiss Norbert – „A hazai pálya előnye mellettünk áll!”

0

Napról napra egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy újra motorhangtól legyen hangos a Hungaroring. Jövő hétvégén ugyanis hazánkba látogat a Kamion Európa Bajnokság illusztris mezőnye, közöttük a többszörös magyar kamionbajnokkal, Kiss Norberttel.

Augusztus utolsó hétvégéjén nagyszabású keretek között rendezik meg az ETRC magyarországi futamhétvégéjét, ahol a közönség ismét szurkolhat Kiss Norbertnek, akit most láthatnak először hazai pályán új csapatának színeiben a kilátogatók.

A kamion EB futam hivatalos sajtótájékoztatóján interjúztattuk a bajnokot, latolgattuk egy kicsit a győzelmi esélyeit, illetve a csapatváltásról is megosztotta velünk a gondolatait.

 

Nemsokára újra itthon fogsz versenyezni, haza közönség előtt. Mit vársz a versenyhétvégétől?

Remélem, hogy sikerül újra futamgyőzelmet szerezni itt, a Hungaroringen. A nyári szünetben keményen dolgozott a csapat, készülünk egy – két fejlesztéssel is, aminek köszönhetően remélhetőleg lesz esély a győzelemre, illetve ugyebár a hazai pálya előnye is mellettünk ál. Mindenképpen a győzelem a cél!

 akissn17

 

Ebben az évben istállót váltottál és a Tankpool-hoz igazoltál. Hogy megy a munka az új környezetben? Gyorsan megtaláltátok a közös hangot?

Azt gondolom, hogy igen. Valamennyire már ismertük is egymást, így gyorsan össze tudtunk szokni, ami szerintem az eredményeinken is meglátszódik.

 

A motiváció elengedhetetlen az életben. Téged mi hajt versenyről versenyre?

Talán ezért is váltottam csapatot. Új kihívásokra vágytam, és arra, hogy egy új márkával, a Mercedessel, új csapatban, környezetben, kint Németországban felépítsük ezt az egészet. A bizonyításvágy is fontos szerepet játszott a döntésemnél. Nagyon nehéz megmondani, hogy egy csomag mi miatt sikeres, hogy a pilóta jó, vagy esetleg az autó erős. És szerintem pont emiatt is szeretnek a pilóták csapatot váltani, mert ha egy másik gárdával is sikeressé válhatnak, akkor az egy fontos bizonyíték, visszacsatolás arra, hogy milyen is az adott versenyző. Ez is egy kicsit motivált, és az új kihívások, az, hogy a Tankpool-lal valamikor,- remélhetőleg a közel jövőben – bajnoki címet tudjak majd szerezni!