Kijutottak az EB-re a magyar kosarasok!!

0

Történelmi dolog zajlott tegnap Luxemburgban, a hazai kosárlabda szerelmeseinek legnagyobb örömére. A helyi válogatott ellen pályára lépő magyar csapat győzelmétől függetlenül kijutott az Európa bajnokságra. A srácok így veretlenül, az utolsó mérkőzésük eredményétől függetlenül ünnepelhettek!

A magyar nemzeti válogatott, melynek legjobbja ismét Hanga Ádám volt, már alig túl a mérkőzés felén EB résztvevőnek érezhette magát, mivel a csoport másik mérkőzésén a britek megverték Macedón ellenfelük, és ezzel biztossá vált Hangáék csoportelsősége. Hazánk előzőleg 1999-ben járt kontinensviadalon, most ismét készülhet Európa legjobbjai ellen.

A csapat vezére már most nagyon várja a 2017 őszén elrajtoló kerülő tornát. „Karrierem rendkívül fontos állomása az Eb-kijutás, sokat dolgoztunk a fiúkkal ezen, és nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta ma a 27 éves játékos. „Remélem, Kolozsvárra osztják be a csapatot, és sok szurkoló tud majd a helyszínen biztatni bennünket” – tette hozzá.

A selejtezősorozat szombaton, Szolnokon zárul, a Macedónia elleni csörte az ottani szurkolók ismeretében valódi gálának ígérkezik.

A 40. kontinenstorna Helsinki, Tel-Aviv, Isztambul és Kolozsvár érintésével kerül megrendezésre, 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Törökország és Románia rendezőként selejtezők nélkül kvalifikálta magát, mellettük a tavalyi Eb-n első kilenc gárda szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből továbbjutott 11 nemzeti együttes – a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második csapat.