Katonai alapokból sikersportág

0

Kevesen tudnak olyan élvezettel és részletgazdagon mesélni az öttusáról, mint a sportág szövetségi kapitánya, Pálvölgyi Miklós. Akár a kezdetek, akár a hőskor, akár az egyes versenyszámok vagy azok átalakulásai kerültek szóba, jöttek a nagy sztorik. Keresve sem találhattunk volna tehát alkalmasabb embert arra, hogy bemutassa ezt a gyönyörű és összetett sportágat.

Mit mondhatunk, hogyan került be hazánkba az öttusa?

Vitéz Lipcsey Márton őrgróf tekinthető alapítónak, ő hozta be az öttusát Svédországból 1927-ben. A Ludovikán honosította meg: az akadémián tanuló kiképzendő tisztek kezdték el űzni. Egy jó darabig – ahogy bárhol máshol – katonai sportágnak számított, a II. világháborúig gyakorlatilag minden öttusázó onnan került ki, még ha nem is versenyzett mindegyikük az összes számban. Érdekesség, hogy még 1927-ben a hazánkban járó svájciak innen vitték ki magukhoz az öttusát, tőlük pedig az osztrákok és a németek lesték el hamarosan, szóval apránként terjedt a sportág híre. 1928-ban már elindultunk a világbajnokságon, az 1936-os berlini ötkarikás játékokon pedig – ahol szinte a teljes mezőny katonákból állt – Orbán Nándor főhadnagy ötödik helyének köszönhetően megvolt a magyar öttusasport első olimpiai pontja is.

Szondy

Hogyan fejlődött a sportág?

A második világháború után megalakult a Magyar Öttusa Szövetség – ebben Karácsony László és Benedek Ferenc érdemei elévülhetetlenek. Csepelen kezdtek el szerveződni, aztán egyre több helyen megalakultak a szakosztályok: Fáklya, Honvéd, Haladás, MAFC… Érdekesség, hogy ekkoriban még volt téli öttusa is, amiben a már ismert lovagláson, víváson és lövészeten kívül a sí lesiklás és a sífutás szerepelt. Sajnos ez nem élt sokáig, pedig az 1948-as téli olimpián St. Moritzban még bemutató szám is volt.

Ekkortájt még rétegsportnak számított az öttusa. Az 1958-as országos bajnokságon például mindössze tizenhatan indultak el – igaz, a korábbi és a későbbi olimpiákon hárman is aranyérmesek lettek, ami azért mutatja, hogy nem feltétlenül számít a mennyiség. A mezőny a 60-as években kezdett szélesedni, köszönhetően a fegyveres testületek jelentősebb szerepvállalásának. A 80-as évek közepén jött egy törés a bázisszervek kikopása és az állami támogatások megszűnése miatt. A BM például úgy lépett ki a Dózsából, hogy délelőtt tízkor még támogatásukról biztosították a szakosztályt, egy jó óra múlva meg már nem volt egy fillér sem. Versenyzői és edzői létszámban is leépüléssel járt mindez, szerény körülmények közt működött a sportág, egészen a mostani nagyvonalú állami támogatások beindulásáig. Viszont a nehéz időkben is sikerült talpon maradni és finanszírozni a komolyabb kiadásokat (pl. istállók, vívófelszerelések), de fejlődésre nem volt mód. Ennek ellenére is voltak világbajnoki eredményeink a nehéz időkben is.

Mióta vannak jelentős vidéki öttusabázisok?

Az MHSZ-ben sok helyütt volt háromtusa szakosztály, de az öttusát jó ideig nem nagyon forszírozták. Eleinte Miskolc, Szeged, Pécs vagy Debrecen volt erős, de minden jelentősebb városban elindult valami. Pártos mozgalomnak számított, széles bázissal. A 60-as évekre viszont a háromtusa gyakorlatilag megszűnt.

Képen: Szondy

Jelenleg 28 olyan szakosztály van, ahol szövetségi támogatás mellett zajlik utánpótlásképzés is. Vidéken is vannak bázisaink, például Dombóváron, Miskolcon vagy Székesfehérváron, persze szeretnénk terjeszkedni a sportágfejlesztési alap segítségével. De az utánpótlásversenyeken szerencsére már olyan tömegek indulnak, hogy lassan ki kell tenni a megtelt táblát. 1965 óta vannak junior vb-k, sokat nyertünk, mindig erős volt az utánpótlás, amire a mostani ösztönző rendszer csak ráerősít.

Milyen jelentős változtatások voltak a lebonyolításban?Ottusa palvolgyi2

Elmondható, hogy szinte minden alakult az idők során. Kezdetben hétnapos volt egy verseny, ez később, ötre, majd az úszás és a lövészet összefogásával négyre csökkent. Ezt idővel tovább faragták háromra: vívással kezdtek, második nap jött az úszás és a lovaglás, zárásként pedig a lövészet és a futás. Ma pedig már egynapos a program. Jelentős változás az is, hogy az 1992-es barcelonai olimpián volt utoljára csapatverseny, de a világbajnokságokon 1989 óta rendezett váltók is folyamatosan alakultak: hármassal indult, ezt pár éve kettesre cserélték, de próbálkoztak a vegyes váltóval is. Sokat cserélődött a versenyszámok sorrendje is az évek alatt. Ami pedig az értékelést illeti, itt az 1958-ban bevezetett decathlon-rendszer a legfontosabb sarokkő, de a különböző pontlevonásokat itt is változtatták olykor.

Mi állt a sorrendváltoztatás hátterében?

Alapvetően a doppingőrület. Megszokott volt, hogy lövészet előtt a versenyzők ittak egy kis célzóvizet, ám egy osztrák versenyző a lipcsei felnőtt vb-n úgy berúgott, hogy elkezdett vaktában lövöldözni, amiből nagy balhé lett. Persze a többi számhoz is használtak különböző ajzószereket, de a mellékhatás ott nem volt ilyen látványos. Az alkohol tiltása után ráálltak a nyugtatókra, amiket komoly dózisban alkalmaztak a versenyzők, konkrétan a 180-as pulzusukat lenyomták 40-re a lövészethez, ami később megbosszulta magát a többi számban (volt, hogy valaki összeesett futás közben). Emiatt kezdtek el sakkozni a sorrenddel is: lövészet után rögtön úszás jött, majd lovaglás-vívás-úszás-lövészet-futásra váltottak, ezután a lovaglás az utolsó, majd az utolsó előtti helyre került, mire kialakult a mai sorrend (vívás-úszás-lovaglás-kombinált futás-lövészet).

Hogyan és miben változtak az egyes versenyszámok?

A vívást inkább időben kellett megreformálni: 66 indulóval, háromperces vívásokkal és háromcsapatos forgásokkal nem volt ritkák a 12-14 órás versenynapok – pedig az aktív vívóidő nem volt több 80 percnél! Ezért átálltak egyperces vívásokra, kettes csapatokra váltottak és 36-os döntőket rendeztek selejtezőkkel. A lovaglás kezdetben 5 kilométeres tereplovaglásból állt, percenként 500 métert kellett abszolválni az 1000 ponthoz. Ezt lejjebb vették, mert nagyon kimerítő volt egyrészt a tempó, másrészt a leverhetetlennek épített akadályok miatt, arról nem is beszélve, hogy nehéz volt megfelelő lovakat biztosítani hozzá, pláne nagy számban. Folyamatos finomítások után ma ott tartunk, hogy 450 méter a pálya, ebből 350 méteren vannak akadályok (12 erőkifejtés, ami 15 ugrás), valamennyi ugrás verhető. A futás is 4 kilométeres terepfutásnak indult, ezt keménysége miatt csak 17-18 perc alatt tudták teljesíteni az 50-es években. Balczóék enyhébb terepen már 15 percre tudták leszorítani a szintidőt. A 80-as években tértek át a sík pályára, azóta 12 perc alatt lefutható a 4 kilométer. Az úszás 300 méternek indult, ezt kétharmadára csökkentették. Tudni kell, hogy a 4000 méteres futás és a 300 méteres úszás egyaránt olyan táv, ami a szaksportágában nem volt versenyszám – épp azért, hogy ne legyen összevethető az eredmény.

Balczó A2Mit mondhatunk, összességében hol a helyünk a világban?

Mindenképp az élen. Egyrészt az éremtáblázat alapján is – akár az olimpiákat, akár a világbajnokságokat nézzük – az egyik legerősebb öttusa-nemzet vagyunk. 9 aranyérmünk és 12 aranyérmesünk van olimpiákról, emellett világbajnokságokon is több mint negyvenszer állhattak fel fiaink a dobogó legfelső fokára, de a csak a 80-as évektől aktív lányaink is szépen gyűjtögetnek. Másrészt rendezésben is tulajdonképpen mi vagyunk az etalon, messze földön híresek és irigyeltek a magyar versenyek: ezt bizonyítja, hogy tulajdonképpen tízévente van nálunk vébé.

Mondhatjuk azt, hogy minden korszaknak vagy évtizednek megvoltak a világszinten jegyzett magyar klasszisai?

Igen, lényegében az 1952-es helsinki olimpia óta folyamatosan vannak magyar klasszisok az öttusában. Az 50-es években Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár, Tasnády Károly és Ferdinandy Géza értek el nagyon szép sikereket. A 60-as években Balczó András, Nagy Imre, Németh Ferenc, Móna István és Török Ferenc hozták haza az aranyakat. Az őket követő generációt olyanok képviselték, mint Kelemen Péter, Maracskó Tibor, Kancsal Tamás vagy Szombathelyi Tamás. A 80-as évek végén, 90-es évek első felében Fábián László, Mizsér Attila és Martinek János nevét jegyezhette meg a világ, utánuk pedig olyanok jöttek, mint Hanzély Ákos, Balogh Gábor, Sárfalvi Péter vagy Horváth Viktor. Az őket követő Marosi Ádámmal, Kasza Róberttel vagy Tibolya Péterrel pedig el is értük napjainkat. A nők ugye később kapcsolódtak be, itt eleinte Kovács Irén számított meghatározónak, utána Vörös Zsuzsanna uralta sokáig a mezőnyt, mellette Simóka Bea volt még erős. Napjainkban Kovács Sarolta, újabban pedig Földházi Zsófia számít favoritnak.

Balczó3

Utolsó két képen: Balczó A.