Jövő a jelenünkben – interjú Dr. Kardkovács Zsolttal!

0

Klasszikus, mondhatni elavult módszerek, avagy teret hódító, ultramodern technikai megoldások? Sportolóként, edzőként, vezetőként kizárólag a jelen építésébe forgassuk erőinket, avagy tekintetünk már a jövő járatlan útjai felé fordítsuk? Mi köze a tudománynak a teljesítményhez? A versenysport nem hétköznapi megközelítéséről, kérdéseiről beszélgettem Dr. Kardkovács Zsolttal, az U1 Research ügyvezető igazgatójával, és választ kaptam egy nemrégiben közéletet foglalkoztató tárgykörre is.

Tóth Krisztián Márk, Sportivo.hu:

Sportanalitika. Mit takar ez a szó, miről szól ez a tudomány? Kérem, írja körül nagy vonalakban, laikusok számára is közérthetően megfogalmazva.

 

Dr. Kardkovács Zsolt:

 

A megnevezés tulajdonképpen a sporttal összefüggő adatok elemzésének tudományát takarja. Abban segít, hogy a megérzéseket, a zsenialitás és az objektíven mérhető számok között feltárja az esetlegesen feszülő ellentmondásokat, vagy éppen ellenkezőleg, igazolják az előzetes várakozásokat, tudatosabban lehet sportolót, edzést, csapatot, szakosztályt, szövetséget építeni. Pont úgy, mint egy nagyvállalati rendszerben.

Mozgással összefüggő adatok mindenhol keletkeznek ma már, minden okostelefonban van ilyen funkció. A sportban picit többet, pontosabban vagy másként szokás mérni. A középpontban a sportoló és a teljesítménye áll, például nézik, hogy mennyire aludta ki magát, milyen az erőállapota, reakcióideje, mekkora volt mondjuk a napi futási mennyisége, akár a versenytársakkal való összevetésben. Az edzők ebből arra következtetnek, hogy mennyire felkészült a sportoló a feladatra, miben és hol kell fejleszteni a csapatot, vagy mire lehet taktikát építeni, mennyire fegyelmezett, céltudatos a sportoló.

Az erőnléti és orvosi stáb edzés-, a regenerációs, a sérülés elkerülésére kidolgozott programok hatékonyságának mérésére folyamatos követésére alkalmazza – ha kell új eljárások kidolgozásával. A menedzsment a játékos-megfigyelés, a sportoló piaci és marketin értékének becslésére, játékosvásárlásra, csapatfejlesztésre, vagy éppen mondjuk szövetségi szinten, az olimpián kvalifikáltak támogatási rendszerének megválasztására alkalmazza, hogy az utánpótláskorú tehetségek kiemeléséről ne is beszéljünk.

 

Jómagam az autó/motorversenyzés világában mozgok a legotthonosabban. A technikai sportokban alkalmazzák az Önök megoldásait?

A sportban elemzés mindenhol jelen van, igazából arról szól sokszor a „vita”, hogy testre, esetleg eszközre, vagy eszközbe szerelve, sőt, ma már testen belül hordva, vagy testi kapcsolattól mentesen, távolról figyeljük inkább a sportolókat. A technikai sportokban a fő eszköz, a siker fele maga a technika, a jármű, amelyben a telemetriás rendszerek szinte mindenről adnak pontos visszajelzést, még a súlypont-elhelyezkedésről is.

Természetesen itt is van folyamatos elemzés, a közvetítésekben csak a „mérnökök” néven emlegetett csapat ad visszajelzéseket az út, a jármű állapotáról, egyes sportokban még be is avatkoznak, máshol még a többiek ideális ívét is jelzik, ahol például kötelező a csapatok közötti adatmegosztás. A mi megoldásunk nagyon speciális terület: képalkotó berendezésekkel figyeljük a sportolók, versenyzők viselkedését, és ezeket igyekszünk automatikus érthető adattá formálni – ezek inkább csapatsportokra vagy páros küzdelmekre használható hatékonyan. Vízilabdában például nem nagyon van más módszer, mint kamerákkal dolgozni.

 

Milyen módon, mekkora mértékben növelhető egy sportoló teljesítménye ezekkel az eszközökkel, és mennyi idő az „átfutás”?

Attól hogy analitikát használ valaki közvetlenül nem lesz jobb sportoló, nem csodafegyver. A tudatosság, a tényeken alapuló döntések alkalmazásától annál inkább. Ahogyan a tudatos életmód és vásárlás is hosszú távon mindig jobb egy ösztönös fogyasztásnál. A brit úszósport vezetőjével és elemzőjével beszélgettünk a londoni olimpia után egy évvel a tapasztalataikról – akkor ők már 2 éve kísérleti jelleggel alkalmaztak adatelemzőket a csapat mellett. Nagyon csalódottak voltak, mert nem értették, hogy hogyan kaphattak ki fél pályával az amerikaiaktól a 200 méteres férfi gyors váltóban.

Az olyan adatokat, mint a sebesség, a csapáshossz, a levegővétel szám, csak hogy párat említsek, elemezve arra figyeltek fel, hogy az úszók pontosan olyan gyorsak a pálya középső részén, mint az amerikaiak, a versenyzők összes időt a fordulóknál veszítik el. Az amerikaiak fordulója egy picit ügyesebb, ötletesebb technikát alkalmazott, ettől nyertek. A puding próbája aztán 2015-ben volt, a világbajnokságon – az angol csapat nemzeti csúccsal, kerek 5 másodpercet javulva nyerte a váltót a nagy rivális amerikaiak előtt. Ne értse senki félre, nem az adatelemzésen múlott ez a siker, de a tudatos, célratörő, bizonyítékközpontú építkezés nélkül ekkora fejlődést nem lehet elérni.

 

Megkerülhetetlen kérdés Hosszú Katinka esete, aki épp hasonló ügyben tört pálcát, lévén az Egyesült Államokban már megszokott, de nálunk még „tájidegen” megoldásokért harcolt, az eredmények, a korszakváltás, és a fenntarthatóság érdekében technikai fejlesztéseket, analitikai rendszerek bevezetését követelve. Igaza volt?

Kívülállóként nekem úgy tűnik, hogy ez egy tipikus mindkét félnek igaza van eset, mint amúgy olyan sokszor az életben – akár párkapcsolatban, akár sportcsapatban, vagy cégen belül is előfordul az ilyesmi. Az Egyesült Államok, mint egyik vezető sport nagyhatalom, erősen épített mindig is a belső adottságaira, a technikai vívmányokra, a módszeres építkezésre, mert ennek van meg a kultúrája, és nyilvánvalóan az amerikai gazdasági siker záloga is döntően ez.

A magyar sportban az aránylag kevés erőforrásból várakozáson, vagy első ránézésre minden gazdasági ésszerűségen felüli sikeresség jellemző, amit mindig egyéni munkával, kreatív és innovatív megoldásokkal, a határozottan kételkedő és akár bezárkózó, vitató álláspontokkal értek el az érintettek.

Sikeredzőink és sportolóink zseniálisak, innovatívak, de mivel, sajnálatos módon mindenki öregszik, előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor az utódoknak kell átvenni az irányítást. Jó gazdaként ilyenkor nem csak arra gondolunk, hogy mi mennyire jól élünk most, hanem arra is, hogy mitől lesz ez az egész fenntartható. Tudjuk-e egyáltalán, vagy tudjuk-e mérni, esetleg átadni, hogy mit csinál jól-rosszul egy-egy versenyző, edző?

Milyen biztosítékok és garanciák vannak arra, hogy nem veszítünk-e el lehetőségeket mondjuk teljesítményben, kvótában, éremben, tehetségben, elképzelésekben?

Idomul-e minden elképzelés minden sportolóhoz, vagy tudjuk-e, hogy kihez mit kellene választani?

Fejlesztjük-e objektív mértékek alapján a sportágat? Neveljük-e, képezzük-e, marketingeljük a benne szereplőket, beleértve a szurkolókat is?

Mérjük-e objektív számokkal egy sportpályafutás, mint karrierlehetőség, vagy mint egészségügyi probléma kockázatait?

Előre tudjuk-e jelezni, hogy érdemes-e szülőként, edzőként, sportolóként befektetni időt, pénzt, energiát?

Tudjuk-e megbízhatóan becsülni, hogy mennyit?

Megtérülnek-e, és ha igen, milyen mértékben térülnek meg a sportágban egy-egy sportolóra elköltött magán- vagy közpénzek?

Mérjük-e, hogy a lehető legtöbbet hoztuk-e ki a csapatból a rendelkezésre álló emberi és anyagi kereteket figyelembe véve?

Az új technikai alkalmazások, analitikai rendszerek ezekben segítenek eligazodni – ettől profi a sport. Katinkának igaza van, ha ezekre a kérdésekre, vagy legalábbis a többségére nemleges a válasz a menedzsment részéről.

 

Milyen szinten érdemes befektetni, nekilátni ilyen megoldások használatának. Csak a profitorientált versenysportokban van táptalaj, vagy épp ellenkezőleg, érdemes már utánpótlás szinten alapozni? Milyen struktúrát mutatnak a külföldi tapasztalatok?

A sportanalitika elsődlegesen a nagy pénzeket jelentő sportokban, így a baseballban, az amerikai fociban, a Forma-1-ben, a labdarúgásban, a kosárlabdában, rögbiben, golfban, a jégkorongban, a teniszben, az úszásban van erősen jelen, de akár a számítógépes játékok élő versenyein, vagy akár az extrém sportokban már a közönség és a közvetítések hatékony kiszolgálása miatt is. Jelenleg a legtöbb technológiai megoldás, rendszeres mérést biztosító eszközpark használata elég drága – elsősorban élő munkában – ahhoz, hogy az utánpótlásba is elvihető legyen, csak a legelkötelezettebb országok költenek erre, pl. Hollandia, Brazília, vagy éppen Katar.

Minden szinten fontos annak a felismerése, hogy rendszerben kell gondolkodni. A gyermekkori fejlődésvizsgálat ugyanis nem kizárólag a sport szempontjából, hanem például élettani, szociológiai, oktatásfejlesztési, egészségipari szempontból is kiemelt jelentőséggel bír ezekben az országokban, erre építenek prevenciós, vagy éppen terápiás fejlesztéseket is. Egy adat keletkezik, gyermekek esetében amúgy anonim módon, de ezt aztán minél többrétűen használják fel, mert ez a költséghatékony megoldás. Mégiscsak a jövőt építjük vele.

 

Tudna néhány gyakorlati példát hozni a hazai sportéletből?

Egyre több a jól használt, de legalábbis jól megtervezett kezdeményezés Magyarországon is. Sokak által ismert Dárdai Pál módszerváltása akár a Hertha-nál, akár a magyar válogatottnál; ezeknek a sikere látható. Nyilván a karaktere, a tudása a meghatározó a sikereiben, de az is, hogy hogyan nyúl a megfelelő elemzői eszközökhöz, honnan merít információt, mennyire ellenőrzi saját magát. Csak jelzem, hogy az ő vezetésével lett állandó adatelemző a válogatott mellett.

A Ferencváros labdarúgói nem csak új stadiont, de két fős adatelemzői stábot kaptak, akik a teljes szakmai oldalt, és a játékosokat is szolgálják. A siker egyértelműen a csapat és az edző sikere, ahogy az autóversenyben is az istállófőnöké és a versenyzőé. A nem látható, sőt, nevén nem is nevezett „mérnök”, „elemző” nélkül ezek az eredmények sokkal esetlegesebben jönnek.

A vízilabdában látjuk a szövetség és a sportági szereplők útkeresését, a játék eladhatóságának fokozását – ez óriási szemléletbeli és gondolkodási váltásra, a szurkolók felé való nyitásra utal. Mi is itt próbálkozunk a kamera alapú automatikus adatgyűjtéssel.

A Magyar Tenisz Szövetségnél egy tudatos építkezés indult el, ahol mozgáselemzéssel, a fiatal, nem profi teniszezők teljesítményének objektív mérésével, személyre szabott edzésprogramok előkészítésével, gazdasági előrejelzésekkel próbálnak gazdálkodni a rendelkezésre álló erőforrásokból.

A kézilabdában is egy kiváló utánpótlás-nevelési és edzőképzői program van kialakulóban, törekednek az utánpótláskorúak megfelelő és rendszeres mérésére. Látható, hogy a Testnevelési Egyetem is, Mocsai Lajos vezetésével láthatóan a sportanalitika felé nagyon nyitott. Összességében a szövetség, az egyetemek, vagy a válogatott szintjén vagyunk a legtöbb helyen, azaz még az út elején járunk, de már legalább ráléptünk!

 

Végezetül számszerűsítsünk. Ha egy adott személy, vagy egyesület, kft, stb. úgy dönt, szüksége van ezekre a technológiákra, hová, kihez fordulhat bizalommal?

Kész szolgáltatás egyben, integráltan nem áll rendelkezésre, sajnos, egyelőre a piacon. Technológiai oldalról a nagy cégek közül jelen van az SAP, az InStat, a ProZone – ők döntően mérkőzéselemzésekkel, játékos menedzsmenttel, és megfigyelésekkel foglalkoznak. A Catapult is jelen van a szenzoros mérésekben, több sportágban, de itt van egy fejlődő magyar cég is, I-QRS.

Az U1 Research automatikus mozgás- és viselkedéselemzéssel foglalkozik – mi ebben tudunk segíteni és személyre szabott megoldásokat szállítani, értelmezni, sportszakmai nyelvre fordítani az adatokat. A menedzsment területen a Corvinus Egyetem és klubok kapcsolata kivételesen jó, sok jó, már analitikán felnőtt szakember kerül ki, és kerülnek az élcsapatokhoz.

A Testnevelési Egyetem mindenütt jelen van sportban, de kevéssé ismert, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetemen folyó kosárlabda-elemzések nemzetközileg is jegyzettek tudományos fórumokon, Pécsett az orvosi és rehabilitáció csapat is nagyon jó, Felcsúton az utánpótlást segítő orvos szakmai stáb kiváló, a Pannon Egyetem a veszprémi kézilabdában szerzett első kézből tapasztalatokat, ők érzelmi kutatásokban is erősek, az ELTE pedig csalásdetekcióban jeleskedik. Ebből is látszik, hogy ez egy nagy potenciál előtt álló piac.