Íjászat

0

„A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!”, vagyis: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket” – szól a X. századi könyörgés, melynek több változata is fennmaradt az utókorra.

Ebből az egyetlen idézetből pedig arra is fény derül, hogy az íjászatot bár manapság sokan sportnak tartják, és részben az is lett mára, valójában egy nagyon is komoly katonai fegyvernemről van szó, amivel főleg a sztyeppei népek évezredekig tartották uralmuk alatt az Európát Ázsiával egybefonó hatalmas pusztákat.

Manapság persze már nem íjakkal vívják a háborúkat, az utóbbi években azonban reneszánszát éli a tradicionális íjászat Magyarországon és persze világszerte is. A legkülönbözőbb típusú és fajtájú íjakat és kiegészítőket lehet beszerezni nem is annyira aranyáron, ennek köszönhetően pedig egyre többen kapnak rá annak a pillanatnak az ízére, amikor a megfeszített íjat elengedve kilő a nyílvessző. Ez igazából több mint sport, hiszen nagyon mély filozófiai, szellemi tartalom állhat mögötte. Enélkül talán nem is lehet élvezni és csinálni.

Az ember kikapcsol, kizárja a körülötte lévő világot, és csak a célra összpontosít, szinte egyé válva a nyíllal és a célponttal. A régmúlt időkben akár arra is tudtak figyelni a harcosok a legendák szerint, hogy a kilövés két szívdobbanás között történjen meg, ehhez pedig igen magas szintű szellemi felkészültség szükségeltetett. Ma már persze nem erről szól a történet, ahogy az idő múlásával a technika is megjelent az íjászatban is.

Bár könnyen elérhetőek és népszerűek a hagyományos módon készült fegyverek, sport célokra modern eszközök is rendelkezésre állnak mindenféle fajta kivitelben és technikai megoldással. Az eszközök fejlődnek, a körülmények és a szituációk átalakultak, ugyanakkor van, ami változatlan: egy jó íjász azokban a pillanatokban, amikor megfeszíti íját, legyen az hagyományos vagy modern, ugyanazt érzi és akarja, mint több ezer évvel ezelőtt bármelyik harcos. Önmagában harmóniát teremtve uralni és célba juttatni a vesszőt.