Hétfői nap

0

Rió 2016 – Olimpiai összefoglaló

451bf7d0eb68e09e196cbaba47814353_xl

Sidi Péter az ötödik helyen végzett légpuskában. Péter a nyolcas fináléban 142,7 körrel zárt, majd a 14. sorozat után véget ért számára a kieséses rendszerű döntő. A sportlövésznek ez az eddigi legjobb olimpiai helyezése, 2008-ban Pekingben légpuskában, 2012-ben Londonban összetettben lett hatodik.

Miután a nap elején Ungvári Miklós megnyerte első mérkőzést a cselgáncsban, tovább jutott a nyolcaddöntőbe. Ungvári a portugál Nuno Saraiva és a holland Dex Elmont követően az idei Európa-bajnok azeri Rustam Orujovval mérte össze erejét, akit egyszer bár megvert, viszont kétszer kikapott tőle. Sajnos a negyedik meccset is az azeri nyerte, méghozzá vazaarival. Ezt követően a 73 kg-os Ungvári vigaszágon léphetett tatamira az amerikai Delpopolo ellen. Miután ezt a küzdelmet sikeresen megnyerte, így tovább már a bronzéremért ment. Ellenfele a belga Dirk Van Tichelt volt. Habár a belga visszafogott volt az elején, jó pillanatban, jól kontrázott és karfeszítéssel győzte le Ungvárit, aki így az ötödik helyen végzett.

Karakas Hedvig az első meccsén Ruszana Nurjavovával mérkőzött meg, ahonnan bejutott a legjobb 16 közé, ahol sikeresen megverte a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard- dat. A negyeddöntőben Rafaela Silvával találkozott, majd alulmaradt, így vigaszágon folytatta. A vigaszágon a tajvani Lien Csen-linggel találkozott. Sajnos, a tajvani éberebb volt, ezáltal Karakas alul maradt és lemaradt a bronzmérkőzésről.

Márton Annának nem sikerült a nyolc közé jutás. A 21 éves kardvívó 8:5-re még vezetett, de végül 15:12-re kikapott a francia Manon Brunet-től hétfő délután, így nem jutott be a legjobb nyolc közé női kardvívásban.

Verrasztó Evelyn és Késely Ajna sem jutott tovább a 200 méter gyors hétfői előfutamaiból a riói olimpia úszóversenyein. Mindkét magyar elmaradt egyéni legjobbjától: a Kőbánya SC mindössze 14 éves tehetsége, a 400 méteren 21. Késely 1:59.20 perccel 25, míg a Jövő SC 27 esztendős versenyzője, Verrasztó 1:59.44 perccel 28. lett.

Viszont örömteli, hogy Cseh László és Kenderesi Tamás is elődöntőbe jutott a 200 méter pillangó hétfő előfutamaiból. A 30 esztendős Cseh, a szám világ- és Európa-bajnoka a – papíron – legerősebb futamot 1:55.14 perccel megnyerve, a második legjobb idővel került tovább. Nála gyorsabb csak a 19 éves Kenderesi volt: a pécsi úszó a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonját, az amerikai Michael Phelpset is megelőzve szintén megnyerte a futamát 1:54.73 perces egyéni csúccsal.

A 400-on aranyérmes Hosszú Katinka a legjobb, Jakabos Zsuzsanna pedig a kilencedik idővel jutott elődöntőbe a 200 méter vegyes előfutamaiból.