Hajrá, Viku! – jótékonysági árverést hirdettek

0
Fotó: Lipták Tamás

A sport és a sportolók nem csak a versenypályán, hanem a társadalomban is kiemelt szerepet képviselnek modern világunkban. Ezért ha ők odaállnak egy ügy mellé, akkor bizony kötelességünk odafigyelni rájuk, főleg, ha jó célt szolgálnak, mint ahogy most is!

Vikukel Krisztián egy átlagos kilenc éves kissrác volt. Mozgékony, tele energiával, mint a korosztálya általában. Energiával, amelyet leginkább a Vasas korosztályos csapatának hálóját őrizve igyekezett levezetni. A Vasas Kubala Akadémia U10-es csapatának elsőszámú kapusa volt, ám egy hörghurut autoimmun reakciót váltott ki nála – élete legfontosabb mérkőzése elé állítva a fiatal hálóőrt. Néhány órával atünetek megjelenése után Viku teljesen lebénult, a légzése is leállt, és hosszú hónapokon keresztül az orvosok tartották csak életben. Tízedik születésnapját is a kórházban kellett ünnepelnie, szerencsére nem egyedül. A sporttársadalom ugyanis mellé állt, rengeteg szurkoló és sportoló érezte úgy, hogy segítenie kell a fiatal sportolón. Viku rendkívül erős, amit jelez, hogy már bizonyos mozgásokra képes volt, még ha a gyógyulás egyelőre várat is magára. Amire viszont nem kell várni, az a körülötte lévők szeretete, tettrekészsége és összefogása.

Szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg a barát, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az ellenfél is – a Vasas fiatal sportolójának az ügye mögé már odaálltak a Ferencváros, az Újpest, a Kispest, a Haladás, a Pécs szurkolói mellett felvidéki fanatikusok is, valamint olyan sportolók, mint Kucsera Gábor világbajnok, olimpikon kajakos, de meg kell említeni Viku kedvenc együttesét, az Irigy Hónaljmirigyet is. Természetesen a hálóőrökre is számíthatott, Nagy Gergely (Vasas), Volodymyr Ovsiyenko (Nyíregyháza), Hegedűs Lajos (MTK), Balajcza Szabolcs (Újpest), Dibusz Dénes, Jova Levente (mindkettő FTC), Kemenes Szabolcs (Kispest) és Bogdán Ádám (Liverpool) is egy-egy dedikált kapuskesztyűt küldött fiatal kollégájának. A hálóőrökön kívül rengeteg játékos és edző segített valamilyen formában, a legtöbben klubcsapataik dedikált mezével járultak hozzá Viku gyógyulásához, de sokan személyesen is felkeresték a fiatal sportolót.

Az orvosi kezelés nem olcsó, és Krisztián végleges gyógyulásához is rengeteg pénz kell. Ezért összefogott a magyar sport társadalom, és klubszínektől függetlenül álltak az ügy mögé. Így most árverést szerveznek, és a sportolók által felajánlott relikviákra lehet licitálni a http://hajraviku.hqdesign.hu/ oldalon, ahol több részlet is megtudható, valamint a felajánlott ereklyék is megtekinthetőek – az árverésre bocsájtott ereklyék között megtalálható például Lovrencsics Gergely Lech Poznan trikója, vagy egy eredeti, Puskás Ferenc által dedikált futball labda is.