Gundel Takács Gábor – a sport az élet esszenciája!

0

Kommentátor, újságíró, riporter – ikon. Összetéveszthetetlen hangját egy ország ismeri, és figyeli a jeles sportesemények idején. Határozott véleménye van a dolgokról, a sportot az élet fontos részeként tartja számon, a pályákon kívül is. Gundel Takács Gáborral, az M4 Sport kommentátorával beszélgettünk.

Televíziós szakkommentátorként akaratlanul is a sport nagykövetének számít. Ön szerint, hogyan lenne reálisan elérhető a cél, mi volna szükséges ahhoz, hogy több magyar életének legyen része a mozgás, a mindennapi sport?

Ez egy nagyon összetett, bonyolult társadalmi kérdés, és a válasz is hasonlóképp az. A magyarok életében a sport kiemelt szerepet játszik, jól mutatja ezt az olimpiák éremtáblázatán elfoglalt, rendszerint igen előkelő helyezésünk. Vagy például elég a nemrégiben befejeződött jégkorong világbajnokságra gondolnunk, ahol a csapatunk fantasztikus szurkolóiról cikkezett a globális sajtó. Közben viszont ijesztően alacsonyan alakul, az iskolán, a mindennapos testnevelésen kívül is sportoló gyerekek száma. Nyilvánvalóan hasznos dolog a mindennapos testnevelés, de kérdem, miért van az, hogy a szülők nem viszik, nem terelik tovább a sport felé a legkisebbeket? Mint mondtam, ez egy nehéz kérdés, amiből csak a tényt tudjuk leszűrni: sokkal többeknek kellene rendszeresen, és tudatosan mozogni!

 

Labdarúgó Eb, Magyarokkal – a fiúkkal a pályán, és többek között Gundel Takács Gáborral a kommentátori állásban. Kinek lesz nehezebb dolga? Milyen esélyeket prognosztizál magánemberként?

 

Egész biztos, hogy a pályán lévő játékosoknak lesz a nehezebb, hiszen nekem kommentátorként nem kell legyőznöm senkit sem. Azt gondolom, ha olyan hittel, és olyan odaadással játszunk, mint Norvégia ellen, akkor mindenkivel szoros mérkőzést fogunk vívni, és ha lesz egy pici szerencsénk, talán tovább is juthatunk. Nagyon nehéz lesz, a magyar válogatott számára pillanatnyilag nincs könnyen legyőzhető ellenfél azon egyletek között, akik szintén résztvevői a kontinensviadalnak. Kicsit kötve a gondolatmenetet az előző kérdéshez, a szurkoló már akkor is hálás, ha látja, hogy a pályán lévők minden tőlük telhetőt megtettek. Ahogy a magyar jégkorong válogatottat ünnepelték azután, hogy Kanada ellen megsemmisítő vereséget szenvedett, az felemelő volt. Megszerezték a lehetőséget a szereplésre, és mindent elkövettek 60 percen keresztül, megdolgoztak – ez már elég a szurkolónak. Azt gondolom, ez elérhető a labdarúgó Európa bajnokságon is.

 

g3

 

Gábor, nem kerülhetjük meg a népszerű televíziós vetélkedőjét… Ha nem is árulja el, hová zuhannak a „versenyzői”, abban adhatna tanácsot olvasóinknak, hogyan maradjanak talpon, a pályán és a mindennapi életben. Önnek mi a titka?

Egyrészt, amikor életem során a fontos döntéseket hoztam, mindig a szívemre hallgattam, nem az eszemre. Amikor az ember az eszére hallgat, akkor számít, kalkulál valamivel, és talán rosszul teszi, hisz az életben annyi dolog van, amivel nem lehet előre számolni… De ha a szívre hallgatunk, az a belső harmónia felé terel, és ha a belső harmóniát megtaláljuk, ha ezt sikerül megélni, mindegy, hogy mit csinálunk az életben, megérkezünk a helyünkre. Ha ezt az állapotot eléri valaki, onnantól fogva nem számít, hogy ismert emberről beszélünk, vagy egy relatív egyszerűbb foglalkozást űzőről – az illető boldog lesz. Pl. az egyik volt játékosom a frappáns példa erre, aki elmondta, hogy recepciósként tevékenykedik a hétköznapokban, de szereti ezt a munkát, elégedett a helyzetével, és nem akar az életben másba kezdeni. És valóban, érezhető volt rajta a felszabadultság, a szabadon áramló belső harmónia: ez az ember jól van, ez az ember a helyén van, és legfőképpen boldog.

Mi kell még? Azt gondolom, hogy mindannyian igyekezzünk ebbe az irányba, és akkor nem kell semmi más.

 

Lapunk ars poeticája, hogy a sportmédia által talán hanyagolt, ám kifejezetten látványos, külföldön már nagy népszerűségnek örvendő ágazatokat felkaroljuk, hogy tágabb rétegekkel megismertessük. Ön szerint célt érhet egy ilyen kezdeményezés?

Biztosan. Mindig nehéz egy új sportágat bevezetni egy adott országban, főleg, ha annak olyan az eszközigénye, hogy külön pályát, technikát, vagy felszerelést igényel. De van benne ráció természetesen, az amerikai futball példájával tudom ezt a legjobban alátámasztani. Nagyon sokan, egyre többen követik figyelemmel a legerősebb bajnokság, az NFL eseményeit, és ha nem rohamosan, de gyarapodik azok száma, akik űzik is ezt! De nem ez az egyetlen szakág, amely fejlődésnek indult az elmúlt időkben: Darts, snooker, golf… Elég csak néhányat említeni. Ezek a sportok az előző társadalmi berendezkedés alatt számkivetett, kapitalista sportoknak számítottak, azóta megtalálták a maguk helyét, és szerepét.

Egy jó kezdeményezés a Tiétek, HAJRÁ!

 

g2

 

Ha jók az értesüléseim, maga is sportolóként indult el az úton. Voltak komoly ambíciói, vagy csak kedvtelésből űzte pl. a kézilabdát?

A Budapesti Spartacusban játszottam, ahol sajnálatos módon már megszűnt a férfi szakosztály, de az én időmben még az első vonalban vitézkedtünk, dobogón is végeztünk. Mielőtt befejeztem volna azt aktív karrierem egy betegség miatt, előtte pont bekerültem az utánpótlás-válogatott keretbe is – de mindennek ellenére nem fogalmazódott meg bennem, hogy mindenáron kézilabdázó akarok lenni. Színházzal szerettem volna foglalkozni, de tény, egy bizonyos szinten sportoltam, ahol a megfelelő elhatározással kikerekedhetett volna valamilyen karrier. Az élet és az egészségi probléma azonban közbeszólt, ki kellett hagynom 1.5 évet, és mint kiderült, nem volt már visszaút a hivatásos sport irányába. Máshová ambicionáltam magam, az élet már akkor arrafelé terelt, amit most csinálok – így legalább több olimpiára eljuthattam, mint az kézilabdázóként valaha sikerült volna. Meggyőződésem, hogy kézilabdázóként egyre sem jutottam volna el! (nevet)

 

Van, volt olyan sportoló, személy a karrierje alatt, aki inspirálta, vagy akár példaként állította saját maga elé?

Egy embert nem igazán tudok kiemelni, nagy általánosságban a sportot tartom követendő példának. Fontos része a létünknek, a sport az élet esszenciája. Nem számít az, milyen szinten űzzük, minden megtalálható benne sűrítve, amivel egy életút során találkozhatunk. A győzelem, a munka, a kudarc, a csapatmunka, a nehéz helyzetek feldolgozása, az alkalmazkodás, az alázat – csupa-csupa hasznos dolog. Személyes meggyőződésem, hogy aki sportol, az olyan értékekkel gazdagodik, amiknek mindig, minden helyzetben hasznát fogja venni. Az a gyerek, aki sportol, felnőtt korában bármilyen közösségbe sokkal egyszerűbben beilleszkedik, kevesebb gondja lesz a konvenciókkal. Sportolóként megtanulja az egyén sikerre vinni magát és a csapatát – ez az egyik legkomolyabb üzenet, és ez egy kis visszacsatolás is az előző kérdésre adott válasz végéhez.

 

Kommentátori „állás”. Élvezet ez, munka, esetleg vegyesen mindkettő?

Abszolút komoly munkának, és élvezetnek is – így azt mondanám, mind a kettő. Sokkal több időt vesz el a felkészülés, mint a közvetítés, ugyanakkor felejthetetlen élményeket is nyújt az embernek. Ott lenni egy olimpián, vagy egy labdarúgó világbajnokságon szenzációs érzés, arról nem beszélve, ha valakinek megadatik az, hogy magyar sikereket közvetítsen. Olyan sportágakkal foglalkozom, hogy olimpiai aranyat valószínűleg sohasem fogok közvetíteni, de sosem felejtem, amikor a londoni olimpián a magyar kézilabda válogatott a legjobb négy közé jutásért, kétszeri hosszabbításban diadalmaskodott Izland ellen. Az maga volt a csoda – egy olyan elképesztő élmény, amit egész életemben emlegetni fogok, az unokáimnak is.