A Gördeszka Országos Bajnokság a döntőjéhez ér!

0

Még Májusban indult a bajnokság, az első állomásnak az Óbuda Skatepark adott otthont. Fontos kiemelni, hogy az első állomásnak, hiszen itt egy több helyszínes bajnokságról van szó.

„Nem egy egyszerű, egyetlen rendezvényes versenyt akartunk csinálni. Egy sorozat, igazi bajnokság volt a cél” mondta Gaál Benedek, a GOB főszervezője.

A pesti helyszínek mellett vidékre is ellátogatott a bajnokság. Ez igen ritka dolog, de mivel sok tehetséges deszkás nem tudna egyetlen verseny miatt felutazni a fővárosba, ez nagy segítség a sportág kedvelőinek.

A bajnokságnak most nagyobb az apropója, mint eddig valaha, hiszen a gördeszka nemrég hivatalosan elfogadott olimpiai sportág lett. A szervezők a sorozat startjakor még csak reménykedhettek ebben, de a több éve folyó lobbizás végre sikerrel járt, így a 2020-as játékokon már láthatjuk az action sport legjobbjait.

Ez egyben azt is jelenti, hogy valamelyik itt versenyző srác az utazó keret része lesz, és képviselheti majd országunkat!

„Nagyon örülünk, hogy végre hivatalos olimpiai sportág lett a gördeszka! …Ez egy jó lehetőség arra, hogy felélesszük a hazai közösséget és megismertessük a lényegét az emberekkel.”

A bajnokság hatodik és egyben utolsó állomása következik most szombaton, ahol a döntőben végre kiderül ki a legjobb. Minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők, a belépés pedig ingyenes!

Részleteket az event facebook oldalán találhattok: https://www.facebook.com/events/591601421020265/