Geszti Péter a Himaláján, avagy “Nem érdemes sündisznóállásban leélni egy életet!”

0
Geszti Péter nem az a félős fajta. Rendszeresen előad mindannyiunk által jól ismert, saját klasszikusokat, Magyarország vezető sztárgyárának mentora volt, most pedig az Everest Expedíció tagjaként próbál szerencsét. 
Ha már „összeakadtunk” vele, hát kifaggattuk, hogyan és miképp került abba a csapatba, amely egészen az alaptáborig kíséri majd az oxigénpalack nélkül a Mount Everestre igyekvő Klein Dávid – Suhajda Szilárd kettőst!
.
.
Felettébb kíváncsiak vagyunk Péter, hogy ez az őrültség honnan ugrott be neked? 
.
Ez az őrültség igazából Klein Dávidék találmánya, én csak bekerültem abba a trekking teambe, ami követi őket, és nagyon örülök a meghívásnak! A helyzet az, hogy imádok utazni. Az utazás az a dolog az ember életében, ami mindig segít továbblendülni, felülről szemlélni a létezést. No nem a Himalájáról elénktáruló panorámának, sokkal inkább az idegen, nekünk szokatlan kultúrának köszönhetően. Nagy kihívás ez, és egészen biztosan jelentős szakasza lesz az én kis világomnak! Rám is fér a levegőváltozás, hiszen az elmúlt években rengeteget dolgoztam. Musicalt írtam, új lemezt adtam ki, Rapülők koncertet csináltunk, fellépni járunk a saját zenekarommal… Hiányzik már egy nagy levegő!
.
.
Ezidáig a hegymászás nem vágott Geszti Péter profiljába, és nem látunk bele, mennyire volt az életed része a sport. Azonban ez egy komoly erőpróbának ígérkezik! Hogyan készültél rá?
.
.
aa115
.
.
A Rapülők koncert miatt már két hónapja járok TRX edzésre rendszeresen, hetente több alkalommal is – ez elég jó állóképességet hozott, mármint a saját korosztályomhoz viszonyítva! (nevet) Nem is a túrától tartok a legjobban, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy a nagy magasságban történő légzés menni fog-e. De ezt most nem tudom gyakorolni itt a Duna mellett!
 .
 .
Szeretteid mit szóltak ehhez az ötlethez?
.
Anyukám nem tud róla, nem is kell szólni neki! (kacsint) A feleségem viszont biztatott, hogy menjek csak nyugodtan! Ő igazán átérzi, milyen nehéz időszakon vagyok túl, és mennyi teher nyomta a vállam. Így kaptam tőle két hét “szabadságot”, próbálom ezt majd jól felhasználni!
.
.