Folytatódott a remek szereplés az Ifjúsági Olimpián

0

Folytatták a remek szereplést versenyzőink a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpián.

Úszásban és judóban összesen négy érmet nyertünk az olimpia második versenynapján. Késely Ajna másodszor győzött. A Kőbánya SC úszója hétfőn a 200 méter pillangó döntőjében diadalmaskodott, és 800 méteren sem lehetett megverni. A sportoló emlékeztetett mindenkit, hogy 400 méteren is rajthoz áll, bízzunk benne, hogy ott sem talál legyőzőre.

Késely honfitársát, Barócsai Petrát előzte meg, aki másodikként ért célba. Már az is meglepetésszámba ment, hogy egyáltalán mindketten ott lehettek a döntőben, az EYOF szabályai ugyanis a legtöbb számban tiltják, hogy egy nemzetet több versenyző képviseljen a fináléban.

Márton Richárd harmadszor állhatott fel a dobogóra a grúz fővárosban, a 200 méter gyors és a 4×100 méteres gyorsváltó után ezúttal a 400 méter gyors döntőjében lett harmadik, azt követően, hogy a délelőtti előfutamból a második helyen jutott tovább. A Budafóka SE versenyzője 200 pillangón még megméreti magát, és bízik benne, hogy sikerül odaérnie az első két hely valamelyikére. Milák Kristóf lehetett a legcsalódottabb, hiszen 100 méter pillangón a negyedik lett végül. Greig Hunter, a LEN főbírója bocsánatot kért a magyaroktól és különösen Kristóftól, mert az elektromos időmérőrendszer összeomlása miatt legalább másfél órán át azt hihette a magyar fiú, hogy ezüstérmes lett, miközben a negyedik helyre sorolták. A magyar csapatvezetés óvást fontolgatott a tisztázatlan körülmények miatt, de végül, elfogadva Hunter magyarázatát, hogy a rendszer jól rögzítette az eredményeket, csak rosszul jelentek meg a kijelzőn, lemondtak az óvásról.

Tamási Szandra eközben bronzérmet nyert a judósok 44 kg-os versenyében. A fiúknál a 55 kg-os Pongrácz Bence egy győzelem után a második mérkőzését elvesztette, így kiesett a további küzdelmekből.

Az atlétika pályán a lány 3000 méteres síkfutás döntőjében voltunk érdekeltek, ahol Máté Anna 8. lett. Bak Katalin 110 gáton a harmadik helyen végzett.

Tornában a fiúknál az egyéni összetett és csapatversenyt rendezték. Boncsér Krisztián egyéni összetettben a 12. , Kiss Balázs a 29. , Csorvási Soma a 45. helyen végzett. Boncsér és Kiss bejutott az egyéni összetett fináléjába. Boncsér két szeren is döntős: talajon és nyújtón bekerült a nyolcas döntőbe. A magyar fiúcsapat összetettben a 10. helyen zárt.

A fiú kézilabdázók tornáján sajnos vereséget szenvedtünk Németország csapatától, szerdán Dánia következik. Kosaras lányaink az oroszok ellen léptek pályára, és óriási küzdelemben hosszabbítás után verték ellenfelüket. Az eddig veretlen magyar csapat szerdán a franciákkal találkozik.

A teniszező Khin Dániel egyesben a második fordulóban, párosban Vörös Mátéval az első fordulóban kényszerült búcsúra. Hasonlóan járt a Spéder Eszter, Visontai Timea duó is. Így teniszezőink számára befejeződtek a 2015-ös EYOF küzdelmei.

Kerékpárban az időfutam versenyeket rendezték, ahol László Tamara 65., Karl Ádám 38. , Molnár Gábor 94., Dian Ábel 98. lett. Ők a szerdai pihenőnap után az országúti mezőnyversennyel folytatják.

Magyarország a 2. versenynap után a nemzetek közötti éremtáblázaton 2 arany-, 1 ezüst- és 5 bronzéremmel a negyedik, a tabellát Olaszország vezeti. Úszásban 6 érmünk van: 2 arany, 1 ezüst, 3 bronz, atlétikában és judóban 1-1 bronz.