Egy név, két válogatott

0

Nem ritka a kézilabda világában, hogy egy játékos két válogatottban is megfordul. A váltásban gyakorta a magyar fél is érintett – elsősorban rájuk fókuszálunk most.

A témában a legnagyobb „darázsfészek” egyértelműen a volt Jugoszlávia. A balkáni háborúk után több lépcsőben szuverénné váló államok jó néhány kiváló sportolót „vittek magukkal”, de nem csak Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába vagy a szuverenitását 2006-ban kiharcoló Montenegróba jutott a korábbi közösből, hanem például Magyarországra is – bár mi elsősorban honosításban jártunk az élen.

A szerb fővárosban született, s jó ideig déli szomszédunk nemzeti csapatában is védett Puljezevics Nenad, aki végül 2007-ben tett véget a már több éve érő ügy végére, ekkor kapta meg a magyar állampolgárságot s lett a válogatottunk kapusa, ahol 45 alkalommal jutott szerephez – döntését nyilván megkönnyítette, hogy 2002 óta (2009-ig) játszott Szegeden.

A szintén belgrádi születésű irányító, Eklemovics Nikola a szerb nemzeti csapatban kezdett el kézilabdázni, ám a kevés lehetőség és az ekkor már kilenc éves magyarországi légióskodás után 30 évesen válogatottat váltott, s már hazánk színeiben vett részt a 2008-as kézi Eb-n és a 2009-es vb-n, s 32 mérkőzésen 80 gólt szerzett.

Nem maradhat le a listáról a zentai születésű Krivokapics Milorad sem, aki 2004 és 2006 között Szerbia és Montenegró csapatát erősítette, ám a svájci Eb-s botrány után ő is lemondta a válogatottságot, s a kötelező hároméves kihagyás után, 2009-ben viszont felöltötte hazánk címeres mezét (amiben egy román-magyar Cozma-emlékmeccsen debütált kilenc góllal), s 10 alkalommal viselte azt.

Nem csak déli szomszédunktól erősítettük válogatottat, elég a kubai duóra, Perez Carlosra és Diaz Ivora gondolni. Charlie 10 éven át erősítette nemzeti csapatunkat, s 16 idényen át szolgálta az MKB Veszprémet, ahol igazi közönségkedvenc volt, s 4 ízben is megválasztották a legjobb magyar kézilabdázónak; de régi-új honfitársa is nyomot hagyott idehaza. A régi időket felidézve pedig a kijevi születésű Zubjuk Igor neve kívánkozik ide, ő az 1992-es olimpián viselte a magyar mezt.

A honosítás nem volt idegen a női mezőnyben sem. Itt van például a mezőbándi születésű Mátéfi Eszter, aki 1991-ig román válogatott volt, 1994 és 1998 között viszont már hazánkat erősítette, sőt visszavonulása után segédedzője és szövetségi kapitánya is volt nemzeti kézis csapatunknak.

A szabadkai születésű Radulovics Bojana is Jugoszláviában volt először válogatott, ám 2000-ben már a magyar csapatot erősítette (szó szerint) a kiváló, kétszer is a világ legjobbjának megszavazott jobbátlövő, aki 2004-ben, 69 meccsen lőtt 442 góllal szolgálta hazánkat.

Bár Szlovákiát sosem képviselte (így némileg kakukktojás), mégis csak sikeres, 2005-ös állampolgári vizsgája után mutatkozhatott be a magyar válogatottban a komáromi születésű Kovacsicz Mónika, amelynek színeiben már bőven túl van a 100 mérkőzésen és a 300 gólon is. Oroszországból indulva, de hasonló utat járt be Triscsuk Krisztina is, aki nyolcévnyi légióskodás után 2012-ben már magyar állampolgárként kézilabdázott idehaza, s egyre fontosabb tagja válogatottunknak is.

Ellenkező utat járt be két magyar kézilabdázó, Gódorné Nagy Mariann és Rácz Mariann: bár 1982-ben még mindketten hazánk színeiben lettek világbajnoki ezüstérmesek, ám később mindketten osztrák válogatottként folytatták pályafutásukat. Döntésüket a szakág honi krízisével és az ezzel egy időben meglévő ambícióikkal indokolták.

Egy bekezdést megérdemelnek a nemzetközi mezcserék is. Két (ami valójában három) válogatott kapuját is védte már a szerbiai magyar Sterbik Árpád is, ám egyik sem a miénk volt: jugoszlávként indított, formalitás, de Szerbia és Montenegró színeiben folytatta, 2008 óta viszont már Spanyolország számolhat vele – mint annyi esetben, itt is a légiósként ott töltött évek segítették váltáshoz. A variálás nemzetközi királya viszont az a Szerhej Rutenka, aki fehéroroszként indult, szlovénként folytatta, majd visszatért a kiindulópontra és másodszor is debütált a belorusz csapatban – ráadásul menet közben még a spanyol nemzetiség is képben volt.

 

(Fotó: nso.hu)