DTM – Audi dominancia a Hungaroringen!

0

Szombat délutánra sem változott a már jól kialakult kép, Mortara erőből behúzta a győzelmet. Ezzel pedig nagy esélyt teremtett magának az Audi domináns pilótája, hogy faragjon hátrányából, és egy húzással felülírta Marco Wittmann „korai” bajnokavatásának lehetőségét!

 

Mind a nézők, mind pedig a versenyzők legnagyobb meglepetésére eléggé „egyhangúra” állt össze a mezőny első fele a kvalifikáció végére. Ugyanis nem mindennapi dolog az, hogy egy sorozatban mind az első négy sort ugyanannak a márkának a színei foglalják el. Most azonban az Audi pilótái gondoskodtak arról, hogy mindenképpen emlékezetes legyen a magyar versenyhétvége második napja. A lánc vezetőjeként az olasz Eduardo Mortara olvashatta a nevét, megszerezve ezzel a pole pozíciót. Mögötte Jemie Green kicsivel maradt csak le, míg a harmadik helyre Miguel Molina tudta megszerezni az indulás jogát. A nyolcadik pozícióból – mint az Audis láncszem utolsó darabja – Mattias Ekström várhatta a fények kialvását.

aaaaaadaaa

Az időmérős eredmények alapján az élről induló Eduardo Mortara remekül kapta el a rajtot, és képes volt megtartani vezető pozícióját, amit lényegében semmi nem veszélyeztetett.  A későbbiekben Jamie Green sem nem tudott komolyabb fogást találni ellenfelén. Az olasz versenyző kihasználva mindezt rajt-cél győzelmet aratott, és ami számára talán még fontosabb, Marco Wittmann értékes pontokat hullajtott el a haloványabb kvalifikációs szereplése miatt. Az Audi Team pilótája ezzel nagy lehetőséghez jutatta magát, azonban természetesen még sok múlik a holnapi második versenyen, és a hockenheimi zárófutam eredményén. Azonban még bármi megtörténhet!

Képek: DTM.com