Csocsó

0

A XXI. században hőskorát éli a szimuláció. A technikai fejlődés ugyanis már bőven tart azon a szinten, hogy lényegében bármit képes legyen élményszerűen modellezni a repüléstől kezdve a gitározáson át a csatákig.

Nincs ez másképp a focival sem, amit a „fifázással” prímán átélhetünk virtuálisan, már ha megvan hozzá a megfelelő technológiánk: miénk lehet a keret kialakításának a joga, megválaszthatjuk az ellenfeleket, irányíthatjuk a játékosokat.

Ebben a mesterséges világban kifejezetten üdítő, hogy ha már a zöld gyepen nem is, de legalább a gombnyomogatásnál valamivel kreatívabban imitálható a foci. Természetesen nem szabad a csocsót sem túlmisztifikálni, könnyű elsajátíthatósága és követhetősége miatt viszont élvezetes játéknak tekinthető.

Csocsózni ugyanis mindenki tud, aki pedig sosem próbálta, pár percen belül ráérezhet. Persze mint mindenhol máshol, itt is gyakorlat teszi a mestert. A jobbak már játszva tekerik el a labdákat a rövidet fedező védő mellett, okosan mandinereznek a falról, s nekik már alap, hogy nem pörgetik es(z)etlenül a rudat, vagy hogy nem teszik a sört a kapu mögötti pohártartóba.

Biztos legtöbbünknek megvannak a kedvenc csocsós emlékei, helyei, s szavajárásai a „Nincs mászás”-tól kezdve az „A győztest kihívjuk!”-on át az „Utálok elöl lenni”-ig. Ezek természetes velejárói a játéknak, ami könnyed, szórakoztató, miközben az ügyességet is fejleszti.

S ahogy a futballnak megvan a maga varázsa a lelátói hangulattal, a gólörömmel és a biciklicselekkel, úgy a csocsónál is előjönnek ugyanezek az élmények, csak kicsiben. Ott van ugyanis a vadromantika a sejtelmes fényviszonyokban, a beszűrődő zenegépzajokban, a füledbe duruzsoló kibicekben, a védhetetlen kapusgólokban.