Csak álltam és néztem, hogy ebből mégis mi lesz…

0

„Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani.” Paulo Coelho gondolai az egész eddigi életemben fontos szerepet töltöttek be. Legyen szó egy tanulmányi versenyről, egy fontos dolgozatról vagy éppen egy olyan „erőd építéséről”, mely később akár egy „egész birodalom központja” lehet.

Az igazat megvallva mindig is szerettem nagyot álmodni, valami olyat tenni, ami másokat meghökkent, elcsodálkoztat és ámulattal tölt el. Régebben, gyerekfejjel ezt még kisebb – nagyobb csínyekkel értem el, ám az idő előrehaladtával változás állt be az életembe. Ma már írással próbálom megfogni az embereket, olykor elgondolkoztatva őket az „élet nagy dolgairól”. És, ha belegondolok abba, hogy mindez olyan váratlanul és hirtelen pottyant az ölembe, szinte olyan, mintha valami illúzió lenne. Hirtelen, a semmiből kaptam meg az esélyt, de már akkor tudtam, hogy jó útra lépek.

Tizennégy év. Nem túl sok igaz? Sok ilyen korabeli fiatal még „homokozik”. Én akkor találkoztam úgy igazán az írással. Magával ragadott és megbabonázott. Az érzés, amikor először láttam, hogy egy üres lapot megtudok tölteni olyan tartalommal, aminek esetleg még mondanivalója is van, ráébresztett, hogy talán ezzel kellene foglalkoznom. Öt évvel később pedig ez a vágyálom valóra vált. Nem nevezem magamat újságírónak, azonban úgy érzem, egy nap elnyerhetem majd ezt a titulust, melyért minden nap harcolok.

Nem fogok szépíteni, ember vagyok, így én is követek el hibákat, olykor rosszul döntök, de amikor válaszút előtt álltam, hogy elfogadjam-e minden háttérismeret és gyakorlati tapasztalat nélkül az újságírói állást bátran mondtam igent, hiszen tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Egy olyan csapat, család vett akkor körbe, hol szárnyalni tudtam. Mára ez a csapat feloszlott, ám én büszkén kiállok az akkori döntésem mellett és máig abban a házban vagyok, ahová anno kissé esetlenül, tudatlanul megérkeztem. Mert hiszek abban, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét és közös erővel nincs lehetetlen. Elmosolyodtál? Nem gond, én is. Ám éppen ez a cél.

Nem gondolom, hogy én fogom megváltani a világot, ám ha egész életemben csupán egy emberből is ki tudok váltani némi pozitív érzelmet, esetleg egy mosolyt az írásom által, úgy hiszem jól végeztem a munkámat. Élvezem, amit csinálok és minden hátráltató momentum és tett ellenére itt vagyok, sőt maradok is. Hiszen nem számít, hogy egy vagy tíz olyan ember mit mond, aki saját keseredettségét másokra kívánja kivetíteni, csak azért, hogy saját boldogtalanságát palástolja… Van annál sokkal fontosabb is. Ugyanis ha te valamit élvezel és neked boldogságot ad, akkor nem számottevő, hogy az ilyen személyek hogyan próbálnak eltéríteni az utadról. Bár köszönettel is tartozom nekik, hiszen minden nap inspirálnak arra, hogy tovább folytassam, megmutatva, hogy igen, még mindig itt vagyok és maradok is.

A sikerhez nem vezet kipárnázott út, nem vár rózsakert a harctéren.

-Bob Gass –