Címvédés és trónfosztás!

0

Nagy érdeklődéssel várt döntőkkel búcsúzott Rio de Janeiro a világtól. Három látványos labdajátékban is az olimpia utolsó napján küzdöttek meg az aranyéremért a csapatok. A finálé vesztesein kívül valószínűleg senki sem volt csalódott a mérkőzéseket követően.

Az amerikai kosárlabda-válogatott játékára mindig rengetegen kíváncsiak szerte a világon. Nem meglepő, hiszen a csapat tele van NBA sztárokkal, igazi zsenikkel, csúcsatlétákkal. Játékuk mindig nagyon látványos. Igaz nem olyan fineszes és kreatív, mint a Michael Jordan-féle Dream Teamé, de talán jobb is, ha ahhoz a páratlan csapathoz nem hasonlítunk semmilyen másik társaságot.

Rióban Kevin Duranték a döntőbe jutottak viszonylag simán és azzal a Szerbiával játszottak, akiket némi meglepetésre csak 3 ponttal múltak felül a csoportküzdelmek folyamán. Ilyen előzmények után reménykedni lehetett abban, hogy a finálé is szoros játékot hoz majd. Nem így lett. Bár a szerbek keményen kezdtek az első negyedben, az amerikaiak fokozatosan felpörögtek és semmi esélyt nem hagyva ellenfelüknek, végül 30 ponttal nyertek. A meccs embere Kevin Durant lett, de a sporttörténelmet Carmelo Anthony írta. Az a Carmelo Anthony, aki úgy tűnik sosem lesz NBA bajnok, viszont immáron háromszoros olimpiai aranyérmesnek mondhatja magát. Senki más nem állt még kosarasként három alkalommal is a dobogó legtetején.

Az riói játékok kézilabdatornájának döntője sokkal nagyobb izgalmakat ígért, mint a kosárlabdáé. A finálé nem is okozott csalódást. Két klasszis válogatott csapott össze egymással és a kérdés az volt, hogy Dánia először vagy Franciaország sorozatban harmadszor nyer olimpiát. A találkozó a várt szoros és látványos küzdelmet hozta és a dánok második félidei pazar játékának köszönhetően északi győzelemmel zárult. Nicolas Karabaticnak így nem sikerült megszereznie harmadik olimpiai aranyát, viszont Dánia győzelmének hála, egy másik korszakos klasszis, Mikkel Hansen is felérhetett így a csúcsra.

 

aflages

 

A zárónap harmadik csapatdöntője a brazilok egyik kedvenc sportja, a röplabda volt. A hazaiak nagy örömére válogatottjuk ott volt a fináléban, és ha már arra jártak, győztek is a döntőben. Brazília három szoros játszmában Olaszország együttesét múlta felül az aranyért, amit immár harmadik alkalommal sikerült megszereznie a dél-amerikai országnak.

Az olimpiának ezennel vége, de az ötkarikás játékokon sajnos nem mindig a sporté főszerep. Az etióp futó Feyisa Lilesa ezüstérmet szerzett Rióban, de mégsem ezzel tűnt ki, hanem azzal, hogy célba érkezésekor – és később például a sajtótájékoztatón is – feje előtt-felett magasba emelte keresztbe tett kezét. Később kiderült, így tiltakozik hazája elnyomó politikája és rendszere ellen. „A népemért tiltakoztam. Az összes rokonom börtönben van. Félek, hogy ha beszélek velük, akkor baj lesz. Ha beszélsz, megölnek”– mondta Lilesa.

 

akaros

 

 

Valószínűleg a mongol birkózók is tiltakozni fognak, igaz ők csak a nemzetközi szövetségnél és az ő esetük kevésbé életbevágó, mint az etióp futóé. A szabadfogású 65 kg-osok bronzcsatájának utolsó másodperceiben úgy tűnt, hogy a mongol Ganzorig szerzi meg a harmadik helyezést. Ganzorig idő előtt el is kezdett ünnepelni, futkározni. Csakhogy a bíró ezt passzivitásnak vette, megintette a mongolt, így végül annak üzbég ellenfele nyerte a párharcot. A döntés annyira megdöbbentette Ganzorig edzőit, hogy azok ruháikat ledobálva, alsónadrágban tiltakoztak a zsűrinél, a mongol versenyző pedig nem volt hajlandó odaállni az eredmény kihirdetéséhez. Az eset igazán különleges, de aki figyelte a birkózó versenyeket, annyira talán mégsem döbbent meg, hiszen az egész olimpia ideje alatt számtalan különös és furcsa bírói ítélet borzolta a kedélyeket. Az biztos, hogy valami komoly probléma van ezzel a sporttal és már nem is annyira meglepő, hogy a birkózás majdnem le is került az olimpiai programról. Ha így folytatják, lassan búcsút inthetnek az ötkarikás játékoknak.

 

abus

 

 

A sztriptízelő mongolokon kívül más botrány és kellemetlen eset is tarkította az elmúlt bő két hetet. A brazil rendezők például rendre rossz kínai zászlót húztak fel eredményhirdetéskor. A hiba alig látható volt, ugyanis csak a lobogón lévő négy kis csillag állása volt kicsit más, mint amilyennek lennie kéne, de a kínai kritika így is érthető, hiszen mindenki büszke saját nemzetének szimbólumaira, amit természetesen pontosan szeretnek ábrázolni. Az egész történetben annyi vicces azért van, hogy a zászlók állítólag Kínában készültek…

 

akin

 

Ennél az esetnél azonban sokkal komolyabb az ír sportdiplomaták ügye, akiket jegyüzérkedéssel vádolnak, ezért komoly nyomozás folyik ellenük.

Ryan Lochte és társai ellen azonban már megindult az eljárás, „benzinkútvandalizmus” miatt.

Ha ezekhez az esetekhez hozzávesszük az egész olimpia rendezésével kapcsolatos ügyeket (korrupció, környezetszennyezés, stb..), azért elég sok fekete pont éktelenkedik az olimpiai naplóban.

És akkor itt húzzunk egy vonalat és koncentráljunk inkább a szépre: Usain Bolt három aranyára és tripla-triplájára, Michael Phelps négy elsőségére és összesen huszonharmadik olimpiai bajnoki címére. A tornász Simone Biles szintén négyszer léphetett a dobogó legfelső fokára, a birkózó Icso Kaori verhetetlen az olimpiákon – eddig minden ötkarikás mérkőzését megnyerte – és már négy aranyérem tulajdonosa. De voltak itt szenzációs világcsúcsok is. Például Wayde van Niekerké, aki 400 méteres síkfutásban ért el szinte megdönthetetlennek hitt rekordot, vagy éppen Hosszú Katinkáé, aki 400 m vegyesúszásban, több mint két másodperccel javította meg az egykori világrekordot.

Az olimpiának csak ezekről, vagyis a sportról kéne szólnia, négy év múlva Tokióban újra lehet próbálkozni.