Bikák a dobogó tetején, na de hol van Hamilton?

0

Izgalmas és igazán eseménydús Maláj Nagydíjat tekinthettünk meg a reggeli órákban, ami végül a Red Bull elsöprő sikerével ért véget. Daniel Ricciardo megszerezte szezonbeli első győzelmét, miközben a bajnoki címvédő célba sem ért.

Már a rajt előtt, pontosabban a felvezető körnél kezdetét vette az eseményáradat, ugyanis a Williams brazilja, Felipe Massa nem tudott elindulni a bemelegítésre, így szerelői visszatolták a boxutcába, és onnan várta a lámpák kialvását. A rajtot pedig több szempontból is emlékezetesnek lehet mondani. A visszaszámlálás megkezdése után nem sokkal a Toro Rosso pilótája, Carlos Sainz jelezte, hogy valami meghibásodást észlelt a kocsiján és nem tud elindulni, azonban a rajtprocedúrát nem szakították meg, és elstartoltatták a mezőnyt, valószínűleg Sebastian Vettel és Nico Rosberg legnagyobb bánatára. A pilótaparádén a Mercedes német versenyzője elmondta, úgy nézi, jó messze van az első kanyar. Mint az később kiderült, olyannyira, hogy majdnem nem is sikerült elérnie odáig. Igaz, nem saját hibájából, viszont oda már pörögve érkezett meg a pontverseny éllovasa. A Ferrari négyszeres bajnoka talán kicsit túlgondolta versenygépének képességeit, és legyűrve a folyamatosan őt ostromló Max Verstappent, éppen elérte honfitársa bal hátsóját. De Vettel sem úszta meg az esetet, saját autóját mozgásképtelenné tette, így idejekorán fel kellett adnia a versenyt.

aaaapaa

Mindeközben Lewis Hamilton az egészből csak annyit érzékelt, hogy fogynak az ellenfelei, amit egy Virtuális Safety Car-os szakasz is alátámasztott. De pihenésre nem sok ideje maradt a britnek, hiszen egy rövid időre megkapta a nyakára az egyébként negyedik helyről rajtoló Daniel Ricciardót. Kezdetben úgy tűnt, hogy az ausztrál még akár fogást is találhat a bajnokon, de ez rövid álomnak bizonyult, ugyanis Hamilton gyorsan meglépett előle. Tíz kör után már 3 másodperc körüli előnyt tudhatott magáénak Ricciardóval szemben. Tovább folyt a száguldozás a rekkenő hőségben, amikor jött az, amire senki nem volt felkészülve. A címvédő Lewis Hamilton autójában megadta magát a motor, így nem folytathatta tovább a versenyzést. Ez pedig azt jelentette, hogy szabad az út a Red Bullok és Nico Rosberg számára, hogy értékes pontokat szerezhessenek.

aaaaahaa

A futam végére pedig egy nagyon tiszta és fair versenyzés után Daniel Ricciardo megszerezte idei első győzelmét! Mögötte csapattársa, Max Verstappen láthatta meg a kockás zászlót, akit pedig Nico Rosberg követetett annak ellenére, hogy a mezőny végéről érkezett, ráadásul még egy 5 másodperces büntetést is elszenvedett. Rosberg ezzel a harmadik hellyel pedig tovább növelhette előnyét csapattársával és legfőbb riválisával szemben.

A versengés jövő héten Japánban folytatódik!