Az éjszaka versenye!

0

Nincs megállás, tovább dübörögnek a lóerők, ezúttal pedig elhagyva Európát Szingapúr mesés környezetében folytatódik a versengés a világ leggyorsabb pilótái között. A versenynaptár tizenötödik állomásának pályájában rejlő izgalmak és az éjszaka rejtelmei egy igen sokoldalú, és minden szempontból figyelemfelkeltő versenyt ígér a száguldás szerelmesei számára.

 

A Szingapúri nagydíj volt az első éjszaka megrendezett futam, melyet először 2008-ban szemlélhetett meg a nagyérdemű. A 1500 lámpa és 24 generátor által biztosított mesterséges napfény adja a versenyhétvége saját, utánozhatatlan arculatát. Nem is csoda tehát, hogy mind a versenyzők, mind pedig a nézők körében nagy népszerűségnek örvend az esemény. Az egyik legjobb emlékei feltehetően Fernando Alonsónak vannak, hiszen ő emelhette a magasba a történelemben elsőként a győzelmi trófeát.

aaasinga

Szingapúr belvárosában elterülő városi pálya egyike azoknak, amit Hermann Tilke tervei alapján építettek meg. A 3,148 mérföld hosszú Singapore Street Circuit 24 kanyarral tarkítva várja a pilótákat, akiknek összesen 61 alkalommal kell áthaladniuk a célvonalon, mire felavathatnák a végső győztest. Az utcai versenypályán nehéz előzni, mert kevés hosszú egyenes van és nagyon egyenetlen a felülete. Leggyorsabb pontja a Raffles Boulevard szakasz, aminek a végén 300 km/h-s sebességgel is lehet haladni. A pálya egyik érdekessége, hogy a Marina Bay-i rész átmegy a főtribün alatt, valamint az óriáskerék, ami tulajdonképpen egy forgó lelátó. A fékek illetve a váltó különösen nagy terhelésnek van kitéve, így itt váltanak a pilóták a legtöbbet. A pálya abszolút körrekordja a Ferrari finn világbajnokának, Kimi Räikkönen nevéhez fűződik, 1:45.599-cel. Azonban a nem ő láthatta meg a legtöbb alkalommal – elsőként – a kockás zászlót, hanem jelenlegi csapattársa, Sevastian Vettel, aki szám szerint négy alkalommal tudott győzelmet szerezni, többek között 2015-ben is.

aaaaaasinga2

A tavalyi évi Szingapúri Nagydíj egyike volt azon kevés alkalomnak, ahol a Mercedesek nemhogy nem indulhattak a pole-ból, de még a dobogón sem tudtak végezni. Viszont amilyen szerencsétlenül alakult a hétvége az ezüstnyilaknak, olyan jól ment a Ferrariknak. Sebastian Vettel a szabadedzéseken mutatott fölény, és a szombati pole megszerzése után, a vasárnapi versenyen is megmutatta, hogy nem felejtette el, melyik a gáz- és melyik a fékpedál versenygépében. Kimi Räikkönen is hozta a kötelezőt, hiszen az időmérőn megszerzett harmadik helyén láthatta meg a kockás zászlót vasárnap is. Közéjük a Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo tudott befurakodni. Annak esélye, hogy idén egy hasonló felállást láthatunk megjósolhatatlan, hiszen 2015-ben is él hosszal vezető Mercedesek nem tudták megmondani pontosan, hogy mi okozta az egy versenyes visszaesésüket.