Autósport

0

Az autóversenyzés során szó szerint egyé válik pilóta és gép, előbbi az uralmat, utóbbi az erőt adva a közös sikerhez. Az utóbbi évtizedekig kezdett egyre nagyobb szeletet vágni magának a hazai sportrajongók képzeletbeli tortájából, és nem minden alap nélkül.

A versenyszellem bennünk van, az autósport gyökerei is évezredekre nyúlnak vissza, már amennyiben elfogadjuk, hogy a lóversennyel vagy a római kocsiversenyekkel azonos motivációról van szó, modernebb eszközökre cserélve.

Az autóversenyzés nagyjából egyidős az automobilok megjelenésével, az autósport mindig is az autózás fejlesztésében játszott hatalmas szerepe miatt különleges bánásmódot érdemelt. Itt érdemes megjegyezni, hogy nekünk magyaroknak is van kire büszkének lenni, hiszen Szisz Ferenc XX. század eleji munkássága és versenyzői eredményei úttörő jelentőségűek voltak a világ autósportjának fejlődése szempontjából. A modern autósport alapjai a második világháború előtt már kialakultak, és ekkorra élesen szétvált a személy- és versenyautótól. A negyvenes évek második felétől pedig az egységesítés is látványos lett, hiszen a sok, egymástól független Grand Prix-t, vagyis nagydíjat felváltották az egységes szabály és kritérium rendszerű versenysorozatok a világ minden részén.

Mára szinte megszámlálhatatlan kategória létezik, mindennel versenyeznek, aminek négy kereke van és motor hajtja. Ebből a szerteágazó halomból emelkedett az autósport csúcsára a Formula-1, mely világszerte a legnépszerűbb válfaja lett a különböző kategóriájú versenyeknek. Magyarországon 1986 óta rendeznek Formula-1-es versenyeket, és Kesjár Csaba tragikus balesete előtt reális esély volt egy magyar formula egyes versenyzőre már a nyolcvanas években, végül 2003-ban Baumgartner Zsolt éppen a Hungaroringen debütálhatott a király kategóriában. Hazánkban gyakorlatilag a legnépszerűbb kategóriák ismertek, rali, túraautó és forma autó bajnokságot is rendeznek, a gokartról nem is beszélve. Bár nem számítunk sportági nagyhatalomnak, mégis már teljesen megszokott dolog, hogy a Dakar-ralin több honfitársunkért is szoríthatunk, ahogy Michelisz Norbert aktuális sikerei is a magyar autósport jó hírnevét öregbítik a nagyvilágban.