Angyalszárnyal a Vasas

0

A Ferencváros magabiztos a hazai labdarúgó bajnokságban, és a zöld-fehérekkel már csak a piros-kéket tudják tartani a lépést – nem, nem a Videoton, hanem a poraiból feltámadni látszó Vasas tudott három találkozóból hármat megnyerni!

Az angyalföldiek az ezredfordulón a bajnokság élcsapatai közé tartoztak, hogy aztán az anyagi csőd hosszú hosszú évekre visszavesse a Vasas focit, nem egyszer a másodosztály mocsarába süllyesztve a szebb napokat is megélt egyesületet. A tavalyi bajnokságban újoncként éppen hogy, az utolsó fordulóban egy emlékezetes MTK elleni dunaújvárosi fővárosi derbin harcolja ki a bent maradást. Ha pedig már maradtak, igyekeznek élni a lehetőséggel, az első három fordulóban kilenc pontot gyűjtve tapadnak a Ferencvárosra, ráadásul nem akárkik ellen begyűjtve az egységeket, hiszen az MTK után a Debrecent győzték le, a hétvégén pedig a Fradi egyedüli kihívójának tartott Videoton ideiglenes otthonából, Felcsútról hozták el a három pontot, a forduló egyik legnagyobb meglepetését okozva ezzel.A Ferencváros a szintén két győzelemmel rajtoló Diósgyőrt fogadta, és rendkívül magabiztos játékkal szép gólokat lőve 6-2 arányban diadalmaskodtak is az Albert Stadionban a találkozón nagyszerű hangulatot teremtő több száz miskolci fanatikus legnagyobb bánatára. Ilyen teljesítményt látva, mint amit a Fradi bemutatott, már tényleg nincs mit kérdezni, csak azt, hogy miért is nem lehet így például egy albán csapat ellen? A bajnokságot gyengén kezdő Haladás a felemásan, Újpest elleni győzelemmel és Ferencvárostól elszenvedett vereséggel rajtoló Honvédot fogadta. A két együttes élen jár hazánkban a fiatalok képzésében, és most is a legtöbb saját nevelésű játékos ebben a két csapatban kapott helyet. A nem túl izgalmas találkozó végeredményét végül egy-egy öngól döntötte el, na meg Vad II játékvezető, aki a beszámolók szerint is két egyértelmű kezezésnél sem ítélt büntető a Kispest javára. A két vereséggel rajtoló Újpest a Paks ellen tudott kozmetikázni gyalázatos rajtján, a győzelemért és a fiatalok szerepeltetéséért járó pénzből talán néhány új labdára is telik majd a IV. kerületben…

Az újonc együttesek közül A Mezőkövesd az MTK-t tudta legyőzni, így az eddig megszerzett öt pont nagyon jól tudjuk, hogy kit is igazol, ugyanis ez éppen annyi egység három találkozó alatt, mint amit a magyar válogatott az EB-n a csoportmérkőzéseken ugyanennyi mérkőzésen szerezni tudott. A másik újonc, a Gyirmót az edzőváltáson átesett Debrecen ellen szaladt bele abba a bizonyos késbe, a Loki hazai pályán négy nullával rendezte le a bajnokit, reméljük, hogy előbb utóbb a DVC szurkolói is visszatalálnak a Nagyerdei stadion lelátóira.