Amikor egy Drón passzolja neked a labdát! – egy különös trükk története

0

A technika térhódítása eszeveszett tempóban pörög. Ez persze manapság már nem lep meg senkit sem, és alapesetben nem is biztos, hogy közvetetten kapcsolódik a sportvilághoz. De azt már megszoktuk, hogy az NBA All-Star gála nem feltétlen követi a hagyományokat, sőt előszeretettel követ el formabontó újításokat!

Pontosan ez történt az évről-évre megrendezett Kelet-Nyugat mérkőzés egyik legfelkapottabb, legjobban várt eseményén, a zsákolóversenyen. Történt ugyanis, hogy a tavalyi győztes Aaron Gordon egy drónt hívott segítségül a produkciójához. A fiúk minden ilyen versengés alkalmával igyekszenek egymást túllicitálni, az elmúlt esztendőkben mindig láthattunk valami meglepő, vagy épp mulatságos kezdeményezést. Egy nagyot visszalépve az időben ilyen volt Dee Brown vak zsákolása, vagy épp Cedric Ceballos bekötött szemmel bemutatott kunsztja. Volt olyan is, aki superman jelmezben, vagy épp egy Liga legenda mezébe bújva szaggatta, tépte a gyűrűt. Emberek és a különböző akadályok (gépkocsi…) átugrásán már meg sem lepődünk, mint ahogy a láb alatti, hát mögötti trükkök is nagyjából megszokottá váltak.

 

aa95

 

Itt jön ismét képbe a címvédő Orlando Magic kosaras, Aaron Gordon. Ugyanis emberünk a humán segítséget kirekesztve egy saját maga által irányított drónt vitt a gyűrű felé, ami természetesen az elengedhetetlen játékszert, a labdát tartotta. A terv az volt, hogy a vezérlőkonzolt átadja, és a segítői majd a megfelelő pillanatban, az általa jelzett ütemre elejtik a bogyót. Ő pedig a felpattanót bezsákolja – méghozzá láb alatt. Ez nem teljesen sikerült, hiszen jó pár próbálkozás kellett ahhoz, hogy minden az elgondolások szerint alakuljon. Így értelemszerűen már nem volt annyira ütős a történet, de az újdonság ereje még sokáig a kosaras berkekben tartja majd a témát. Gordon végül nem tudott címet védeni, a versenyt az Indiana Pacers fiatalja, Glenn Robinson III nyerte.