A kommunikáció fontossága

0

Az élsportnak fontos része a kommunikáció: nem mindegy, mikor, mit és hogyan nyilatkozik egy sportoló vagy edző.

A kommunikációelmélet egyik legfontosabb alapvetése, hogy nem kommunikálni lehetetlen. Bármit csinálunk, s akárhogy tesszük azt, hordoz valamilyen üzenetet – de igaz ez akkor is, ha mozdulatlanok vagyunk, illetve meg sem szólalunk, hiszen ezzel is üzenhetjük mondjuk azt, hogy tudomást sem veszünk egy adott ingerről.

A kommunikáció két részre osztható: verbális és nem verbális kommunikációra.

A verbális kommunikáció – ez az egyszerűbb – alapvetően a szavakra és azok kiejtésére korlátozódik, vagyis arra, amit mondunk. Itt a szóhasználaton van a főhangsúly, nem mindegy például, hogy a játékvezető „szétcsalta a meccset”, vagy pedig „több minket sújtó ítéletet hozott”. Figyelembe kell azt is venni, hogy vannak olyan szavak, illetve kifejezések, amelyek mást jelentenek az információ kibocsátójának, mint befogadójának. A szóhasználat és a kifejezőkészség milyensége, valamint bizonyos szófordulatok ismerete és használata szempontjából meghatározó lehet az egyén neme, életkora, társadalmi státusza, kulturális háttere. A színes öltöző egyre gyakoribb jelenség a csapatsportok esetében, így itt különösen fontos odafigyelni a mondandóra, hiszen egy szerencsétlen megfogalmazás érzékenyen érinthet egy idősebb, szegényebb, esetleg más országból származó sportolót, mint ahogy a szurkolókat vagy azok egy csoportját is megbánthat egy szerencsétlen félmondat.

Nem verbális kommunikáció alatt pedig az emberi interakciós folyamatot befolyásoló összes nem nyelvi természetű jelenséget értjük. Ide tartozik a mimika, a testtartás, a tekintet, a különböző gesztusok, valamint a térközszabályozás is – ezek többsége (például egy fejcsóválás vagy legyintés) univerzálisnak tekinthető. De ugyanígy lényeges a hangsúlyozás, a hangerő, a beszéd tempója vagy dinamizáltsága, hiszen ezekkel az ember akarva-akaratlanul csempészhet cinizmust, arroganciát, esetleg frusztrációt a mondandójába. A nem verbális kommunikációnak rendkívül komoly közlésértéke van. Ugyanis szavak nélkül árul el információkat az ember személyes tulajdonságairól, társadalmi helyzetéről, környezetéhez és mondandójához fűződő viszonyáról, valamint érzelmi állapotáról. Árulkodó lehet az ember hajviselete, ruházkodása is, mint ahogy bizonyos tárgyak megléte, hiánya, illetve milyensége is sok mindent árul el az illetőről.

Meg kell különböztetni egymástól a kongruens és az inkongruens viselkedést, vagyis azt, hogy a kommunikáció egyes elemei összhangban vannak-e egymással vagy sem. Akkor beszélünk kongruenciáról, ha a különböző gesztusok és mozdulatok harmonikusan illeszkednek egymáshoz és az egyén érzelmi állapotához, ez pedig őszinteséget, hitelességet sugároz. Az egymásnak ellentmondó, természetellenesnek tetsző gesztusok és mozdulatok viszont a kommunikátor belső feszültségéről árulkodnak, ez pedig azzal magyarázható, hogy az illető leplezni szeretné a valóságot és saját lelki állapotát.

A hitelesség rendkívül fontos a sportban is. Egy edző nem teheti meg, hogy csak beszél az alázatról, a kemény munkáról, esetleg arról, hogy csapatának van esélye győzni, ezt alá is kell támasztania – márpedig ezt slampos öltözékben vagy kezeit zavartan tördelve nem fogja tudni. Ugyanígy egy sportoló sem fogja meggyőzni a közvéleményt arról, hogy mindent megtett a sikerért, ha nyilatkozás közben flegmán rágózik, ráadásul nem néz se a riporterre, se a kamerába.