2016 Superball – a magyarok is jól teljesítettek a VB-n!

0

Véget ért a 2016-os Superball, a freestyle foci világbajnoksága, amelyet augusztus 14 és 20 között rendeztek meg Csehországban, Liberec városában. 41 országból több, mint 250 freestyler mérkőzött megy egymással 9 kategóriában. Bepillantást nyerhetünk ebbe az egy hétbe a magyar Freestyle Foci-csapat egyik tagjának az elmesélése alapján. Tarcsi Bálint részletesen írja le nekünk, hogyan érezték magukat, ki milyen eredményt el, és milyen élményekkel gazdagodtak ezen a héten.

e9e897649b8945e5b66f572a62765473_xl

„A fő eseménynek számító Battle kategóriában 150-en neveztek, a selejtezők 2 napig tartottak. A 2. nap végére a zsűri kiválasztotta a legjobb 16 versenyzőt, akik augusztus 20-án több száz ember előtt a helyszínen, illetve live streamen több ezer néző előtt szálltak harcba a világbajnoki címért. Fantasztikus volt a hangulat a helyszínen, a versenyzők idén még magasabb szintet hoztak, mint az előző években bármikor. A végső győzelmet a tavalyi második helyezett, a még mindig csak 19 éves, norvég, Erlend Fagerli szerezte meg a szintén norvég Tobias Becs előtt. Erlendnek nagy napja volt az aug 20-i, hiszen a Battle mellett megnyerte a Showflow kategóriát, ahol a legjobb 30 mp-t jutalmazza a zsűri; illetve testvérével Brynjarral megnyerték a Double Routine-t, a legjobb párosok versenyét egy elképesztő koreográfiával.

A magyar csapatból Szabados Ádám és a Freestylefoci csapat tagja Hajangos Máté jutottak a legmesszebbre. Mindketten jól szerepeltek a második csoportkörben, de sajnos a zsűri pontszámai alapján nem tudtak a harmadik, play-off körbe bejutni. A többi magyar versenyző is jól teljesített, csupán 1 ponton múlt, hogy nem tudtunk több magyarnak szurkolni a második csoportkörben.

A verseny mellett a rendezvény egyben egy hatalmas találkozó is, ahol a freestylerek együtt tudnak gyakorolni, egymástól technikákat ellesni reggeltől estig vagy akár tovább. A nap egyik legizgalmasabb pontja az éjszakai gyakorlások voltak a helyszínen lévő tornateremben, ami a freestylerek rendelkezésére állt hajnal 4-ig, és általában 4 előtt nem is ürült ki.

A hangulat idén is nagyszerű volt, sok régi barát mellett rengeteg új freestylerrel találkoztunk, új technikákat, mozdulatokat láttunk, amelyek közül például a japánok egyedi stílusa mindenkit lenyűgözött. A japánok mellett a norvégok emelkedtek ki a mezőnyből, hiszen a legjobb 16 közé 4 norvég jutott be.

Nekünk, magyaroknak nincs okunk szégyenkezni, mindenki szépen hozta a saját körét, voltak kisebb hibák, amikből tanulunk és jövőre még jobbak leszünk. Illetve a legendásan híres magyar stílus low air-ben idén is elkápráztatta a többi freestylert.

(Lowair – lábbal levegőben végrehajtott trükkök, általában a labda körüli kerülések)”